Lázár János beszállt a batidai kastélyt üzemeltető cégbe
Új földet most nem vett a hátsó padba kerülő politikus.
Új földet most nem vett a hátsó padba kerülő politikus.
Az új ciklusban új vagyonnyilatkozatot kell leadni, így össze lehet vetni, a tavalyi évhez képest júniusig hogyan változott a miniszterelnök vagyoni helyzete.
Az Országgyűlésbe frissen bekerült képviselő ezzel egyből a legvagyonosabb képviselők között van.
Nyugi, csak papíron. Június 7-ig adhatják le vagyonnyilatkozataikat az új parlament tagjai.
A vagyonnyilatkozatokra vonatkozó kezdeményezés aláírásgyűjtését a választások miatt felfüggesztették, és a moratórium letelte után nem folytatták a szervezők, így az egész dugába dőlt.
Felcsút első embere - egyben a leggazdagabb választott politikus - hirtelen lemondott a faluvezetésről. Bár korábban azt mondta, a ciklust kitölti, hétfőn közölte, érdekeltségei olyan átfogó szervezeti átalakítás, illetve tőzsdei tranzakció előtt állnak, amelyek mellé nem fér bele a polgármesterség. Végigvettük, milyen terhektől szabadul meg Orbán Viktor barátja.
Mutatjuk, hogy milyen négykerekűek szerepelnek a politikusok vagyonnyilakozataiban. Régi és olcsó Ford, valamint új és méregdrága Lexus is található közöttük.
A miniszterelnök vagyoni helyzete az e heti HVG fókuszában. A Twitter-üzenet tömörségű vagyonnyilatkozat, és amit mögé sejtenek.
A Ripost szerint a "pápai proligyerek" saját eszéből nem sokra vitte volna. A "nagy leleplezéshez" mindent bevetnek zsidó áldozatoktól Dobrev Klára ("Klárika") csecsemőkori képéig.
Gajdics Ottó vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a DK elnökével szemben.
Négy éve nem hagyja az MNB erősödni a forintot, a kormány bombát dobott a gazdák közé, és kiderült, mennyire zsenije a spórolásnak néhány képviselő. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Körbenéztünk, hogy körülbelül mennyit érhet Pintér Sándor "nagy értékű ingósága".
Vagyonvizsgálatot kér maga ellen a DK elnöke, és röviden megcsinálta Orbánét is.
Most az ingatlanokra fókuszálva néztük át a politikusi vagyonnyilatkozatokat.
A fideszes képviselőnek jól megnőtt a bankhitele is: 56 millióról 242 millió fölé ugrott.
A miniszterelnöki biztosnak se ingósága, se megtakarítása nincs, fennálló tartozásaiból azonban valamicskét megadott: banki köcsönéből 200 ezret fizetett vissza, magánszemély hitelezőinek 2 milliót.
Az MSZP-s politikusnak rendesen meg kellett fogni a forintokat.