Szerződést írt alá az albán kormánnyal a 4iG
Az albán miniszterelnök megköszönte a csoportnak a nyugat-balkáni ország első interkontinentális hálózatának megvalósítását.
Az albán miniszterelnök megköszönte a csoportnak a nyugat-balkáni ország első interkontinentális hálózatának megvalósítását.
MTI
A brit kormány épp a napokban jelentett be szankciókat az iráni Iszlám Forradalmi Gárda több illetékese ellen.
MTI
A tavalyi inflációnál kisebb, az idén várhatónál viszont nagyobb fizetésemelésben állapodott meg a Tesco a szakszervezetekkel.
hvg.hu
Nem találtak bizonyítékot a bíróság szerint arra, hogy a Samsung ügyvezető elnöke és társai manipulálták volna a tőzsdei árfolyamokat és a céges könyvelést.
MTI
MTI
hvg.hu
Az új tulajdonosok közé tartozik egy, a Lukoil birtokában lévő pénzalap is.
hvg.hu
Rosszul fúrt lyukakat talált egy beszállító a készülő 737 MAX gépeken.
hvg.hu
Kínából fogják Magyarországra hozni a BYD elektromos autóiba kerülő akkumulátorok részegységeit, Szegeden csak összeillesztik majd, és beteszik az autókba.
hvg.hu
Egy érdi vállalkozó a cége nevére tavaly tavasszal 180 millió forintért vásárolt meg egy érdi házat a berendezésekkel együtt. Ám hiába szerepel a tulajdoni lapon egyedüli tulajdonosként, nem tud beköltözni, mivel az előző tulajdonos nem hajlandó elhagyni a házat, számolt be az esetről a Blikk.
hvg.hu
Felmerülnek összeférhetetlenségi kérdések.
hvg.hu
Nem valósultak meg a teljesítési feltételek a kiszabott határidőig.
MTI
A cégcsoport így jobban megfelel annak az európai uniós elvárásnak, amely szerint a hosszú távú fuvarozási feladatokat minél nagyobb arányban vasút segítségével kell végrehajtani.
hvg.hu
A hétszeres világbajnok leigazolása mellett az utolsó negyedév pénzügyi eredményei is bizakodásra adnak okot a maranellói luxusmárka számára.
hvg.hu
A cég idén 4 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre.
hvg.hu
Donald Tusk kormánya már régóta el akarta távolítani pozíciójából Daniel Obajteket.
Új iparbiztonsági kérelmet nyújtottak be.
hvg.hu
Franciaországban és néhány más uniós tagállamban a parasztgazdák az utcára vonultak a nehéz gazdasági helyzet ellen tiltakozva. Több követelésük is van, de az egyik legfontosabb a zöld átmenet költségeinek csökkentése, mert sok parasztgazda nem képes kigazdálkodni ezeket. Emiatt Brüsszelben a halasztás mellett döntöttek.
Lengyel Miklós
A pénzügyi igazgató szerint tartani tudják növekedési tervüket is.
hvg.hu
Sok polc, kevés áru, egy lelkes házaspár két kisgyerekkel a kocsmából kialakított bolt pultja mögött: épp harminc éve, 1994. január 17-én így indult a baki gazdabolt története. A mára 30 milliárdos forgalmúvá érő Baki Agrocentrum története azonban jóval előbb kezdődött, és a tulajok úgy tartják: ma már 60-80 évre előre megírták pár fejezetét.
A felcsúti milliárdos és üzlettársa kitalálta, mivel hasíthatna tovább cégük a biztosítási piacon.
HVG
Az olimpiai bajnok azt állítja, kezdettől ez volt a terv a mindenmentes éttermével.
hvg.hu