Lecsapott a tornádó, a mosókonyhában, gyertyafénynél született meg egy baba
Anya és viharban született lánya is jól vannak.
Anya és viharban született lánya is jól vannak.
hvg.hu
Arkansasban is tombol a vihar, már halálos áldozat is van.
MTI
MTI
hvg.hu
A meteorológusok szerint a Hagibis ereje ahhoz a tájfunhoz mérhető, amely 1958-ban 1200 ember halálát okozta.
MTI
Viharral érkezett a hidegfront Zala és Somogy megyébe. Több helyen kidőlt fák miatt kellett intézkedniük a tűzoltóknak, illetve a bádogtetőket sem kímélte az ítéletidő.
hvg.hu
Az ország teljes területére figyelmeztetést adtak ki.
hvg.hu
Két társát kórházba kellett a szállítani.
hvg.hu
Akkora vihar volt Észak-Németországban, hogy még a vasutat is le kellett állítani egy időre.
MTI
Hétfő estére még csak hat megyére adtak ki figyelmeztetést, kedden már az ország nagyobb részén zivatarok lehetnek.
hvg.hu
A hétfői vihar úgy megrongálta a Szegedi Tudományegyetem jogi karának épületét, hogy más tantermeket kellett keresniük, hogy az órákat meg tudják tartani.
hvg.hu
A tűzoltóknak hétszáz alkalommal kellett kivonulniuk Csongrád megyében.
MTI
12 ezer ügyfélnél még hétfő este sem állt helyre a szolgáltatás.
MTI
Brutális erejű széllel érkezett meg a vihar Szegedre, a jogi kar és a színház épületének tetejét is leszedte.
hvg.hu
A kormányzó azt kérte, hogy vonuljanak a sziget magasabb részeire, amíg a vihar elvonul.
hvg.hu
A karibi szigeten döbbenetes pusztítást végzett a hurrikán, amely most már az Egyesült Államok felett tombol.
MTI
A brit tudósok szerint az elöntött otthonunk miatt pánikbetegek lehetünk.
hvg.hu
Javában tombol az Egyesült Államok partvidékén a Dorian hurrikán. A legtöbben menekülnek előle, de az amerikai óceán- és légkörkutatási ügynökség (NOAA) szakemberei – tudományos célokból – inkább berepültek a hurrikán szemébe.
hvg.hu
Összesen 13 megyére adtak ki figyelmeztetést az időjárás miatt.
hvg.hu
A szervezők a felvonulók és a közönség testi épségének védelmében fújták le a felénél az eseményt.
hvg.hu
Tíznél több embert ért villámcsapás a Wielki Giewont (Nagy-Giewont) hegycsúcs környékén.
hvg.hu