Kijelölték az időpontot: 11 hónapon belül a harmadik parlamenti választás jöhet Izraelben
Szerda éjfélig kellene kormányt alakítani, ha ez nem sikerül, akkor március elején jöhet a következő választás.
Szerda éjfélig kellene kormányt alakítani, ha ez nem sikerül, akkor március elején jöhet a következő választás.
Az összes ellenzéki párttal folytak egyeztetések Győrben, így sikerült konszenzusos jelöltet találni.
Az Angela Merkel kancellár vezette nagykoalíciós kormányban való szociáldemokrata részvételhez kritikusan viszonyuló jelöltpáros, Norbert Walter-Borjans volt észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminiszter és Saskia Esken szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő nyerte a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökjelölő pártszavazását a szombaton Berlinben kihirdetett végeredmény szerint.
A dalai láma az egyedüli felhatalmazott arra, hogy eldöntse, hogyan válasszák ki az utódját - határoztak az indiai száműzetésben élő tibeti közösség magas rangú vallási és politikai vezetői szerdán.
A politikus szerint a beruházások lendítenek egy város életén, de a nyolcvanezer forintból élő nyugdíjas hétköznapjait nem változtatják meg. Lázár a makói testületi ülésen arról is beszélt, a legfontosabb, hogy egy település gazdaságilag stabil legyen, a többi csak politikai lökdösődés.
A demokrata párti jelöltek 17, korábban kormánypárti kerületet nyertek meg.
A Political Capital elemzése szerint könnyen lehet, hogy a korábbi változtatások most már nem a kormánypártnak kedveznek.
Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban.
Jogerőssé vált a roma országos nemzetiségi választás eredménye is, miután a Kúria szerdán elutasította az eredménymegállapító határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelmet.
Reagáltak a napok óta terjedő pletykára.
Az önkormányzati választás eredménye kihathat a választási szabályok átalakítására is.
A választási bizottság honlapján hétfő reggel közzétett eredményekből ítélve kizárólag a volt szovjet köztársaságot 25 éve vezető Aljakszandr Lukasenka államfővel szövetséges pártok jelöltjei kerültek be a törvényhozásba.
A lemondatott államfő, Evo Morales pártjának parlamenti képviselőivel új választások megtartásáról állapodott meg csütörtökön a bolíviai átmeneti kormány. Ez hozzájárulhat a belpolitikai válság rendezéséhez a latin-amerikai országban.
A legnagyobb ellenzéki párt jelöltjét választották a lengyel szenátus elnökévé, és bár a kétkamarás parlament felsőházának nem nagy a hatásköre, a kormány vezetői máris aggódnak.
A négy év alatt negyedik spanyolországi választás a korábbiaknál is kuszább eredményt hozott: a bal- és a jobboldal nagyobb pártjai nem elég erősek ahhoz, hogy stabil kormányt alakítsanak, így a kormányzáshoz szükség lesz a nemzeti kisebbségek nem függetlenségpárti erőinek a támogatására is. A baloldali koalíció első megegyezése már megszületett, a szocialisták összefogtak a Podemos nevű párttal. Az alkukészséget növeli, hogy újabb választást egyetlen nagy párt sem akar, félő ugyanis, hogy tovább erősödik a radikális jobboldali Vox.
A két körzetben megismételt szekszárdi választás után posztolt egy velős mondást a fideszes polgármester kabinetvezetője, a Tolna Megyei Közgyűlés képviselője pedig rákontrázott.
Fehér Gyula lett a polgármester a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán, ahol vasárnap megismételték az önkormányzati választást.
A kormányzó szocialisták nyertek ismét, de feljött a konzervatív Néppárt Spanyolországban, ami patthelyzetet eredményezett. Megerősödött a bevándorlásellenes szélsőjobb is, amely erő ellenében baloldali összefogást sürget a baloldal.
A választások megismétlését és új választási bizottság felállítását jelentette be vasárnap Evo Morales bolíviai államfő nem sokkal az után, hogy kormányellenes tüntetők elfoglalták két állami médium épületét Bolíviában, és munkahelyük elhagyására kényszerítették az alkalmazottakat.
A legfrissebb felmérés szerint jelentős előnnyel kezdi a december 12-ére kiírt előrehozott parlamenti választás kampányának második teljes hetét a kormányzó brit Konzervatív Párt. A hétvégén a pártok gazdasági programjainak költségeiről szóló vita került a kampány középpontjába.