szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Reagáltak a napok óta terjedő pletykára.

A kormányzatban felvetődött, hogy több ponton is módosíthatná a választás szabályait az önkormányzati választási eredmények ismeretében – írta meg a Blikk. Az egyik lehetséges ötlet az, hogy csak politikai pártok és független jelöltek indulhatnának az önkormányzati választáson, azaz civil szervezetek vagy egyesületek színeiben nem indulhatnának közös jelöltek.

Állítólag a választási regisztráció bevezetése is szerepelt az ötletek között. Ennek lehetőségét az Alkotmánybíróság korábban hét éve már elkaszálta, de azóta változott a testület összetétele.

A lap szerint az is szóba került, hogy a parlamenti választáson eltörlik a 2012-ben bevezetett győzteskompenzációt.

Erre reagált szerdán a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amely szerint 

a kormány nem tervezi a választási eljárásról szóló törvény módosítását, mert az a kormány álláspontja szerint bevált, a pártok megegyezésén és az Országgyűlés döntésén alapul."

Az ügyben a KTK után a Fidesz is úgy érezte, meg kell szólalnia. Ők annyit írtak, hogy "A választási törvény bevált. A kormánypárti képviselőcsoport nem tervezi a választási törvény módosítását."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tóth Richárd Itthon

Orbán magához tért: elkezdődött a bosszúálló jogalkotás korszaka

A Fidesz néhány törvényjavaslattal megmutatta, mit enged meg az ellenzéknek: képviselői szép csendben szavazzanak, úgysem tehetnek semmit a kétharmad ellen, Budapesten és a nagyvárosokban pedig boldoguljanak ahogy tudnak, a kormány segítségére ne számítsanak.

Hét év börtönt kértek a nőre, aki kokain hatása alatt halálra gázolt egy férfit Zuglóban

Hét év börtönt kértek a nőre, aki kokain hatása alatt halálra gázolt egy férfit Zuglóban

Pikó és Csárdi törvényt módosítana a fideszes polgármesterek szabadságmegváltása miatt

Pikó és Csárdi törvényt módosítana a fideszes polgármesterek szabadságmegváltása miatt

Nem lehet akármivel tisztítani az Apple 2,2 millió forintos monitorát

Nem lehet akármivel tisztítani az Apple 2,2 millió forintos monitorát

Múltkor egy katonai csapatszállítóval, most egy elektromos Hummerrel ment vásárolni Schwarzenegger

Múltkor egy katonai csapatszállítóval, most egy elektromos Hummerrel ment vásárolni Schwarzenegger

Mi lesz a fonttal, ha Boris Johnson veszít?

Mi lesz a fonttal, ha Boris Johnson veszít?

Húsz, merényletre készülő iszlamistát kapcsoltak le Dániában

Húsz, merényletre készülő iszlamistát kapcsoltak le Dániában