Az október 13-i lengyelországi választáson fontosabbik kamarájában, a képviselőházban (szejm) a Jog és Igazságosság (PiS) megőrizte a kormányalakításhoz szükséges többségét, a 460 képviselő közül 235 támogatja. A 100 tagú szenátusban azonban bonyolultabbak a viszonyok: a kormányzópárt és az ellenzék 48-48 mandátumot szerzett (az utóbbiakat zömmel a 2015-ig kormányon volt Polgári Platform [PO] politikusai), a négy független szenátor közül pedig három az ellenzékhez áll közel.

A szenátus szerepe korlátozott: a szejmben meghozott törvényeket megpróbálhatja módosítani, de javaslatait a szejm sima többséggel elutasíthatja. Vagyis a szenátus nem tudja meggátolni a kormánypárt politikájának érvényesülését, de lehetetlenné teheti fontos törvények két nap alatti keresztülhajszolását, ha kihasználja az alkotmány szerint rendelkezésére álló 30 napot. Ez eddig soha nem érvényesült, mert 1991 óta mindig ugyanaz a párt vagy koalíció volt többségben mind a két házban. Emellett a szenátusnak fontos szerepe van egyes személyi kérdésekben is.

Ezért érthető, hogy a kormánypárt nagyon szerette volna megtartani a szenátus vezetését is. A kormánypárt alkotmányos tisztséget nem viselő, de az országot ténylegesen irányító elnöke, Jaroslaw Kaczynski azt mondta: baj lenne, ha az ellenzék a szenátust felhasználva nem hagyná kormányozni a választás győztesét. A PiS politikusai az elmúlt hetekben nem is titkolták, hogy megpróbálnak megnyerni egyes ellenzéki vagy független szenátorokat. A kedd este házelnökké választott Tomasz Grodzki orvosprofesszor (PO) azt állítja, hogy neki még az egészségügyi miniszterséget is felajánlották az átállásért cserébe.

A csábítás nem járt sikerrel: Grodzki 51 szavazatot kapott, míg a PiS jelöltje 48-at, egy független szenátor pedig tartózkodott. A csata azonban nem ért véget: a kormánypárt nyíltan megmondta: folytatja próbálkozásait, hogy néhány szenátort megnyerve megfordítsa a többséget.