Kim Dzsong Un megdöntötte saját rekordját, átadott egy várost
Tűzijáték, szalagvágás, taps – így ünnepelték Szamdzsijon megszületését.
Tűzijáték, szalagvágás, taps – így ünnepelték Szamdzsijon megszületését.
Ezen a helyen az ideálisnál mintha némileg több tábla jelezné a gyalogos-átkelőhelyet az autósok számára.
Az egyre kelendőbb divatterepjárókat elsősorban a nagy fogyasztásuk és magas károsanyag-kibocsátásuk miatt éri kritika.
A városi problémák tudatosulásával felébredt az igény a várossal kapcsolatos pszichológiai problémák megértésére és megoldására is. Az esztétikai érték, a komfort, az emberi lépték egyre hangsúlyosabbak, a várossal kapcsolatos negatív vélekedés eltűnőben van.
Ráadásul a vidéken élők jobban is híztak a vizsgált három évtizedben. De világszerte egyre kövérebb a lakosság, ezt állapították meg brit tudósok.
Öt évvel ezelőtt indítottak egy projektet azért, hogy jobban megismerjék a tudósok a városi zajszennyezést, és megoldásokat dolgozzanak ki a csillapítására. Most önkénteseket várnak a programba.
Egyáltalán nem ilyennek képzelik el a megtestesült gonoszt.
Békés megye központja egy új látványossággal bővült, mutatjuk az igen rövidre sikerült kerékpárutat és a mellette elhelyezett táblát.
A Dohány utcai zsinagóga mellett egy lámpaoszlopon kapott helyet Herzl Tivadar miniszobra.
Sorozatban a harmadik állami program születik meg a vidék fejlesztésére. A politikusok célja minden esetben ugyanaz: elérni, hogy az emberek a falvakban maradjanak vagy oda költözzenek. A tervezésnél azonban eddig egyetlen esetben sem jutottak túl. A településvezetők szerint nem is igen akarnak.
Vázoljuk, hogy a most bevezetett olaszországi dízel-kitiltás pontosan mely autókat érinti.
Egy interaktív infografika néhány adat alapján megmutatja, milyen hatása volt a közvetlen környezetünkben a globális felmelegedésnek.
A hatalmas divatterepjáró végig stabilan viselkedett, de talán nem pont városban kellene ily módon feszegetni a határait.
Egy hosszú távú amerikai kísérlet bizonyítja, hogy a városi zöldfelületek látványa jelentősen csökkenti a környéken élőkben a depressziót.
Hirtelen beállt a dugó és a jelen történetünk főszereplője úgy döntött, hogy egyedi menekülési útvonalat választ.
Körözött személyautóra lettek figyelmesek a városrendészek, melynek sofőrje megpróbált meglépni a kiérkező rendőrök elől.
Esztergomban már csak két hétig élvezhetik az autósok a minden fizetési kötelezettségtől mentes parkolást.
Itt a bizonyíték arra, hogy a négykerekűt és kétkerekűt használók egymás felmenőinek szidása nélkül is képesek lehetnek egymás mellett békésen közlekedni.
Amaravati fenntarható koncepció szerint épül, a terveket a Foster+Partners építésziroda készíti.