Bécs kitiltja az autók egy részét a belvárosból
A világ legélhetőbb városa címet elnyerő osztrák főváros klímavédelmi mintavárossá akar válni.
A világ legélhetőbb városa címet elnyerő osztrák főváros klímavédelmi mintavárossá akar válni.
Minden ötödik európai zajszennyezéstől, egy olyan problémától szenved, amely az utóbbi években egyre jelentősebbé válik a megnövekedett közúti forgalom és az urbanizáció következtében – állapította meg egy vezető európai környezetvédelmi szervezet. A Magyarországra vonatkozó adatok még egészen barátságosnak tűnnek.
Párizs szűk utcái gyakran lesznek motorosbandák versenypályái, akik elviselhetetlen zajt okoznak. A városvezetés ezért idén ősszel új eszközöket szereltetett fel, melyek nem csak hallják, de látják is a hangoskodókat.
Annál nagyobb az összeg, minél hangosabb a gép.
Visszavonták a Matolcsy György vezette jegybank doktori iskolájának használatbavételi engedélyét – értesült a 24.hu.
Az idei, Zamárdiba vitt versenyt is megtartják még, de aztán ennyi volt a zúgásból, berregésből – élt 16 évet.
Tarlós és Palkovics megállapodása alapján szigoríthatják a zajszennyezésre vonatkozó szabályokat.
Öt évvel ezelőtt indítottak egy projektet azért, hogy jobban megismerjék a tudósok a városi zajszennyezést, és megoldásokat dolgozzanak ki a csillapítására. Most önkénteseket várnak a programba.
A főpolgármester javaslata az, hogy éjfél és hajnali öt között ne repüljenek a gépek. Később a katonai- és tehergépeket egy távolabbi reptérre költöztetné. A Magyar Nemzetnek azt mondta, a tervben a kormány, a Budapest Airport és a Hungarocontrol is partner.
A szakértői vizsgálatot a XVII. kerület polgármestere rendelte meg.
A repülők által okozott zajszennyezéssel indokolja Budapest főpolgármestere, miért akar az éjszaka minél nagyobb részében minden gépet elterelni a Liszt Ferenc repülőtérnek még a környékéről is.
A repülőtér környékén élők valószínűleg órákon át tudnák sorolni, miért kényelmetlen ott lakni. (Igaz, arra is vannak érvek, miért kényelmes.) A legnagyobb gondot talán a zajszennyezés jelenti, ami a repülőtéri dolgozóknak is okozhat kellemetlenségeket. Az amerikai űrhivatalnál azonban kitaláltak valamit.
Sejtszinten van romboló hatással az ember szervezetére a vonatok, repülőgépek és autók zaja. A zajszennyezés jelentősen növeli a szívbetegséghez vezető tényezők kockázatát.
Magyarországon is jogi lépéseket tett egy horvát cég, amely azután került nehéz helyzetbe, hogy az általa használt magyar zajvédő falak leszerepeltek. A szlovén állam szerint selejtesek a hang tompítására hivatott betonelemek, és erre hivatkozva annyi pénzt követelt vissza, hogy Eszéken 150 ember vesztette el munkáját. Megkerestük a magyar céget, mit szól a zajvédő falait elmarasztaló szakvéleményről – hiszen nálunk is ez a vállalkozás szállítja a hangszűrők nagy részét.
Az MTA egy jogszabályt szeretne a gyermekek hallásának védelméről, mert szerintük sok rendezvény veszélyezteti a gyerekek hallását.
Német tudósók hivatalosan is kimutatták, a repülők okozta lárma károsan hat a gyermekek tanulmányi teljesítményére.
Több mint hét év börtönt is kaphat egy fiatal spanyol zongorista, akit pszichológiai károkozással és zajszennyezéssel vádolt meg egyik szomszédja. A Sonia B-ként említett felperes állítása szerint zajszennyezés áldozata volt 2003 és 2007 között, mert az alatta lakó Laia Martin állandóan gyakorolt.
A Forma-1 csillogásából nem sok jut a pálya környékén lakóknak, ellenben tavasztól őszig hallgathatják a Hungaroringen köröző járművek zaját. A környezetvédelmi hatóság évek óta csak az aktákat tologatja, valódi megoldás nem született a zajterhelés csökkentésére. A jogi hercehurcát a minisztérium most úgy zárná le, hogy a gombhoz varrja a kabátot, vagyis a Hungaroringhez igazítja a jogszabályt, amitől természetesen még nem lesz csend.
Mainzi és amerikai kutatók igazolták az éjszakai repülőzaj és a magas vérnyomás közötti összefüggést. A zaj az adrenalintermelést fokozza, ez okozza a bajt.
Furcsamód, de igazán szerencsésnek tudhatja magát, akinek sikerült zsákutcában lakást vagy házat vásárolnia, mert nem kell megküzdenie az átmenő forgalommal, ami sokkal több autót jelent, lényegesen kisebb a zaj- és üzemanyag-szennyezés, mindig van parkolóhely. Az angolszász piacokon a zsákutcás ingatlan már évtizedek óta értékesebb, mint az átmenő forgalmas, Magyarországon mostanában kezdi elfoglalni ezt a pozíciót.