Demeter Szilárd 5 milliárdos csomaggal mentené meg a zeneipart
A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy hosszabb távon az áfa 5 százalékra való csökkentésével segíthetik az iparágat.
A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy hosszabb távon az áfa 5 százalékra való csökkentésével segíthetik az iparágat.
A trükkös uniós szabályozás még segítheti is a kezdeményezést, amivel a Pénzügyminisztériumhoz fordult a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete.
Jelentős bevételkiesést eredményezne a költségvetésnek egy áfacsökkentés, ám a fogyasztói árakon nem mutatkozna meg – mondta pénteken az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke egy Heves megyei szakmai rendezvényen.
Több ezer fő munkája, több mint 100 hazai kis- és középvállalkozás léte és évi 132 ezer beteg ellátása került kritikus helyzetbe Magyarországon, miután egyre nehezebb körülmények között dolgoznak az ortopédcipő-készítők, akik nemcsak az egyre több ellátásra szorulót nem fogják tudni ellátni, de a legtöbbjük már a következő pár hónapot sem tudja finanszírozni.
Az Európai Unió 2007 ad lehetőséget bizonyos női egészségügyi termékek áfájának csökkentésére.
Január 1-jétől a vendéglátás után a szálláshely-szolgáltatás áfája is 18-ról 5 százalékra csökken. Míg a kisebb panzió- és hoteltulajdonosoknak valószínűleg semmit sem hoz majd a konyhára a változás, a kormányközeli oligarchák ezzel is milliárdokat szakíthatnak.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerének sikeres bevezetése esetén a kormány napirendre veszi a szállodaszövetség által szorgalmazott áfacsökkentést a szálláshely-szolgáltatásban – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szállodaszövetség közgyűlését megnyitó beszédében szerdán Budapesten.
Andy Vajna tévéjén indult újra a Legyen Ön is milliomos c. kvízműsor, az egyik kérdés pedig egy kormányzati intézkedésre, az áfacsökkentésre kérdezett rá.
Az áruházak most azt ígérik, hogy teljes mértékben továbbadják a fogyasztóknak a tejáfa-csökkentést.
Jövő januártól érdemes figyelni az árakat.
L. Simon László korábbi kulturális államtitkár beszélt az áfacsökkentésről, szerinte komoly injekció lenne a kulturális élet szereplői számára, ha a kulturális termékek áfáját 27-ről 5 százalékra csökkentenék.
Egy EU-s döntés teszi ezt lehetővé, a kormány már készíti elő a döntést.
Az Európai Parlament 25 százalékban maximálná a tagállamokban az általános forgalmi adó kulcsát; a képviselők a szerdai plenáris ülésen támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét is – közölte az EP sajtószolgálata szerdán.
Két ellenzéki javaslatot is elkaszáltak már a bizottságokban.
A héten ismertetett gazdaságvédelmi akciótervben is szerepel, hogy a szálláshelyek, hotelek által fizetendő általános forgalmi adó mértéke tizennyolcról öt százalékra csökken, emellett négy százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást kell majd fizetni. Most a fürdősök jelentkeztek be a kedvezményért.
Kimaradtak a forgalmi adó két és fél évvel ezelőtti csökkentéséből a munkahelyi menzák. A béremelések után most az alapanyagárak is megugrottak, ezért a szakmai szövetség felmelegítené a témát.
Nőtt a vendéglősök forgalma, emelkedtek az árak, csökkent az áfa, mégis csak 8 százalékkal emelkedtek a bérek
Az esemény utáni tablettához is könnyebb lenne hozzájutni.
A nemzetgazdasági tárca szerint ha nem lett volna áfacsökkentés, még jobban emelkednek az éttermi árak.