Csökkentheti a szállásáfát a kormány

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerének sikeres bevezetése esetén a kormány napirendre veszi a szállodaszövetség által szorgalmazott áfacsökkentést a szálláshely-szolgáltatásban – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szállodaszövetség közgyűlését megnyitó beszédében szerdán Budapesten.

  • hvg.hu hvg.hu
Csökkentheti a szállásáfát a kormány

Guller Zoltán emlékeztetett: július elsejétől indul az NTAK, azaz az országban megforduló turisták statisztikai adatait kezelő új, digitális adatszolgáltatási rendszer. A rendszer fokozatosan lesz bevezetve, elsőként júliustól valamennyi szállodának csatlakoznia kell, örömét fejezte ki, hogy a bevezetésben a kormány partnere a szállodaszövetség. (Ez több mint ezer szállodát érint Magyarországon az MTÜ adatai szerint.)

Az NTAK sikeres bevezetése, az ebből származó költségvetési bevételek növekedése feltétele az áfacsökkentésnek – mondta Guller Zoltán.

Az idei évről kifejtette: a befizetett turisztikai hozzájárulás januárban 110 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, ami optimizmusra ad okot.

Hozzátette, hogy az OTP és a K&H jelzései alapján a SZÉP-kártya feltöltések 60 százalékkal emelkedtek az első két hónapban az előző évhez képest. "Ha minden így marad, akkor a tavalyi 120 milliárd forintos SZÉP-kártya forgalom idén 195-200 milliárd forintra fog nőni" – fogalmazott. A szálláshelyeken is jelentősen emelkedik ezáltal a SZÉP-kártyából származó árbevétel – mondta.

(MTI)

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.