Különleges, még érintetlen szarkofágot találtak Egyiptomban
A közel 3600 éves koporsóba egy 16 éves lányt temettek. A kutatók szerint – a mellé helyezett tárgyak alapján – vélhetően nagyon szeretett sportolni.
A közel 3600 éves koporsóba egy 16 éves lányt temettek. A kutatók szerint – a mellé helyezett tárgyak alapján – vélhetően nagyon szeretett sportolni.
Az Egyiptomban zajló ásatások értelmét jól mutatja, hogy a sokadik felfedezés után is újabb "kincsekre" bukkannak a kutatók.
A tudósoknak egyelőre nem sikerült megállapítaniuk, hogy farkassal vagy kutyával van-e dolguk, a DNS-vizsgálat ugyanis nem jutott eredményre.
Úgy tűnik, a kutyák a régészekkel is kiválóan együtt tudnak dolgozni.
A 600 négyzetméteres házat az ottani ásatások leglátványosabb épületének tartják.
Egy ásatáson dolgoztak, az egyik férfi fázott, felvette a másik pulóverét, mire az pénzt követelt tőle. Később megütötte, majd késsel mellkason szúrva megölte.
A bánsági Egresen végzett ásatásokon rábukkantak két sírépítményre, melyek az uralkodó és neje kőszarkofágja feküdhetett.
Legalább öt római kori épület maradványai kerültek elő Kismarton közelében.
A saját tükörképébe beleszerető Nárcisz freskójára bukkantak az ókori romvárosban.
Ritka leletre bukkantak régészek a Vezúv 79-ben történt kitörése nyomán elpusztult Pompeji közelében: három ló maradványait találták meg.
Úgy vélik, az Újasszír Birodalom egyik jelentős közigazgatási központjára bukkantak. A régészeti expedíció 2016-ban kezdte meg a feltárásokat az iraki kurdisztáni Grd-i Tle településdombján, amely legalább az i.e. 7. évezredtől a 19. századig szinte folyamatosan lakott volt.
Egy barlangi oroszlánkölyök tökéletesen megőrzött tetemére bukkantak a szibériai Jakutföldön.
Több mint húsz kétezer éves síremléket tártak fel kínai régészek a Tibet területén folyó ásatáson.
Konkrétan igazi aranybánya a lelet, tele van ritkaságokkkal. És ez csak a kezdet.
A bronzkori szekerek mellett kardokat és sisakokat is találtak egy ásatáson Uttar Prades államban.
Park és sportpálya van most azon a területen, amely alatt egy egész Titus-korabeli városnegyedet lehetne feltárni, ha lenne erre több millió euró.