Durván leszakad a nyugdíj vásárlóértéke az átlagbérétől
Hiába a nyugdíjemelés, nyílik az olló.
Átlagfizetéssel és 50 négyzetméteres ingatlan árával számolva. Persze közben a kiadásainkkal is számolni kell, és ha valaki a nettó átlagkereset 30 százalékát tudja félretenni, akkor 20-30 évig kell spórolnia.
A miniszterelnök 2018 óta kap az átlagbérhez igazodó fizetést, így jövedelme márciustól képviselői juttatásával együtt 7,1 millió forintra emelkedik.
A cégek jövedelmezősége a gyenge gazdasági környezetben folyamatosan csökken, így a bérnövekedésben biztosan lassulás jön 2025-ben az ING Bank elemzője szerint.
2024 végén ezen a szinten állt, ami 9,1 százalékos emelkedés az előző év végéhez képest. Egyes régiók között kétszeres az eltérés.
A szezonban elég jó pénz ütheti a markát. A gyümölcsszedőknek is összejöhet több százezres bér – amíg érik a gyümölcs.
Magyarországon csak a felső 2 százalék keres legalább olyan jól, mint a francia vagy a német középosztály.
Noha az árak és a fizetések között még nagy különbségek vannak Kelet-Európa országaiban, arányaiban hasonlóan rosszul jönnek ki havi bérükből az átlagemberek.
A 27 tagország közül a 26. helyen áll Magyarország.
Egy új lakást közel 13 évnyi nettó átlagkeresetből lehet megvenni Magyarországon, de Budapesten ennél is rosszabb a helyzet, ott közel 17 évet kell várnia annak, aki bérből él. Már persze ha se ételre, se italra, se semmire nem költ közben. Ha igen, akkor ez a szám könnyen felugorhat 30-40 évre.
Az átlagkereset sem fog kiugróan növekedni a gyenge gazdasági teljesítmény miatt.
Nézhetjük akár a béremelkedés eddigi ütemét vagy a kormány hajlandóságát a közalkalmazottak bérének emelésére, kétséges, hogy három év múlva elérjük az Orbán-kormány által belengetett egymilliós átlagbért – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató. Az elemzők szerint a forint árfolyamának romlásával és az inflációval is csak részben sikerülhet a terv.
Horvátországban jelenleg százezer dolgozó kap havonta minimálbért.
Béremelésekről, vállalkozásösztönzésről és lakhatási intézkedésekről jöhet az új kérdéssor.
Magyar Péter után Orbán Viktor is többször beszélt az egymillió forintos átlagbérről. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken már a gazdaságpolitika új célkitűzéseként nevezte meg, és felvázolta az emelkedés menetrendjét is. Ő is jövőre ígérte a nagy gazdasági ugrást.
Egymillió forintos minimálbért ígért Magyar Péter 2030-ra, két-három éven belüli egymilliós átlagbérrel kontrázott erre rá Orbán Viktor. A 2022-eshez fogható infláció vagy 500 forint környéki euróárfolyam lehetne az eredmény, ha ezt bármelyikük is megpróbálná megvalósítani.
Átlépte a forint a 400-as szintet, ezúttal nemcsak magyarországi hatások miatt; váratlanul átírták a napelemek szabályait; most álltak munkába a júniusban megválasztott új önkormányzatok. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Uniós összehasonlításban is a sor végén állunk, csak Romániában és Szlovákiában mélyebb a szegénység.
A KSH 2024. első negyedévi adatai alapján átlagos fizetés mellett nagyon nehezen lehet megvásárolni hitelből egy fővárosi lakást. Vagy nagyon sok önerőre lenne hozzá szükség, vagy csak nagyon pici garzonra lesz elég a rendelkezésre álló összeg. Sajnos vidéken sem sokkal jobb a helyzet, a vármegyeszékhelyeken sem egyszerű átlagbér mellett saját otthont vásárolni.
Alighogy lezajlottak az önkormányzati és EP-választások, nagy emelést kaptak a miniszterek. A fővárosban a közszolgáltató cégeknél röpködtek a tízmilliós jutalmak.