Megint olcsóbb lett az üzemanyag, nem is kevéssel
A változást követően a benzin literenkénti átlagára 391 forintra, a gázolajé 397 forintra csökkent.
A változást követően a benzin literenkénti átlagára 391 forintra, a gázolajé 397 forintra csökkent.
A Mol szerdán 5-5 forinttal emeli az üzemanyagok nagykereskedelmi árát – írja az MTI piaci forrásokra hivatkozva.
Külhonban járva hirtelen nem tudja, hogy a "Natural" vagy a "Nafta" üzemanyagot tankolja a kocsijába? Vázoljuk, hogy mire kell odafigyelnie.
Az elmúlt héten már 15 forint volt a drágulás.
Még arra is lusták voltak az üzemeltetők, hogy megváltoztassák azt a számsort, amit alapból kap az összes gép.
A Stanford Egyetem kutatói kidolgoztak egy eljárást, amivel már a tengerek vizét is könnyen fel tudják hidrogénre és oxigénre bontani.
A végeredmény nem túlságosan esztétikus, de üzemanyaghiány esetén remek szolgálatot tettek ezek az autók.
Lehet, hogy egyesek már találkoztak ezzel a jelzéssel, de valószínűleg így sincsenek tisztában a pontos jelentésével.
Közel háromszoros az árkülönbség a kontinens legolcsóbb és legdrágább üzemanyagai között.
Ennek a hajónak csak a teletankolása 400 millió forint. És olyan drága maga a hajó, hogy még Mészáros Lőrinc mesés vagyonából is csak kettő jönne ki belőle.
A légitársaság az ellenszél és hó miatt megnövekedett üzemanyagigénnyel magyarázta a dolgot.
Legalább 21 ember életét vesztette és 71-en megsérültek pénteken egy megcsapolt üzemanyag-vezeték robbanásában Mexikó központi részén - közölte Omar Fayad, Hidalgo tagállam kormányzója.
A maginfláció emelkedése viszont erősödő inflációs nyomásról tesz tanúságot - a mögöttes árnyomás miatt a jegybanknak nemsokára lépnie kell.
Ők természetesen az ellátási láncban kívánnak jó helyzetbe kerülni: hidrogénkutak, fejlesztés és újrahasznosítás.
Hozzá kell szoknunk a négyszáz feletti üzemanyagárakhoz.
Különösen a dízelnél várható hosszabb távon is drágulás.