7 forintot ugrik a benzin ára péntektől
A gázolaj is drágul, az öt forinttal kerül majd többe.
A gázolaj is drágul, az öt forinttal kerül majd többe.
Annyi dízelt égetett el augusztusban a Lady Mrd, a Mészáros Lőrinc által sokat használt luxusjacht, amennyit egy autó teljes élettartama során – számolta ki a G7.
A Tanzániában felborult tartálykocsi üzemanyagot szállított, azonnal felrobbant, amikor a mentés közben valaki cigarettázni kezdett.
Egy indiai startup 1,6 millió dolláros befektetést kapott azért, hogy üzemanyaggal feltöltött tartálykocsival tudja kiszolgálni az ügyfeleit.
A hazai töltőállomásokon 5,3 százalékkal több üzemanyag fogyott az év első felében, mint egy éve – írja a keddi Világgazdaság.
Erre a Gazdasági Versenyhivatal kötelezte, miután engedélyezte, hogy a öt településen megvásárolják a Mobil Petrol hálózat üzemanyagtöltő állomásait.
Üzemanyagot készít műanyaghulladékból egy német startup cég, amely bejelentése szerint hat év kutatás után készen áll a termelés megkezdésére.
Magyarország leggyorsabb villanyautó-töltőjét érintve kerestük fel azt a schwechati olajüzemet, amelynek vezérlőközpontja elvileg akkor sem sérül meg, ha terroristák repülővel zuhannak rá. És ahol egyebek mellett méz is készül.
A tatabányai ügyészség egy többszörös visszaesőnek minősülő üzemanyagtolvaj ellen indított eljárást, aki az ország hat településén csapolta meg a teherautókat.
Az állam és az érintett önkormányzatok is jól járnak.
Ha valaki sok benzint tankolt a dízeles autójába a bakit elkövető Shell-kútnál, akkor a teljes üzemanyagrendszert szét kell szedni. A javítás költsége milliós tétel lehet.
Korlátozást vezetett be Portugáliában a kormány hétfőtől az üzemanyagok árusítására a tartálykocsik sofőrjeinek sztrájkja miatt. A kabinet azt ígéri, nem hagyják, hogy a munkabeszüntetés megbénítsa az országot a turistaszezon közepén.
Jövőre nagyobb arányban tartalmaznak majd biokomponenseket. Az autók motorját ezek felhasználása nem károsítja, Európa számos államában évek óta ezzel futnak a járművek.
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát is emeli a Mol Nyrt.
A műrepülő-világbajnokság utolsó magyarországi futamán kellemetlen probléma lépett fel.