Találtak egy újabb tényezőt, amely jelentősen növeli a Covid miatti halál kockázatát
A pszichiátriai rendellenességekkel küzdő emberek körében négyszer nagyobb a Covid-19 miatti halálozás – vélik svéd kutatók.
A pszichiátriai rendellenességekkel küzdő emberek körében négyszer nagyobb a Covid-19 miatti halálozás – vélik svéd kutatók.
A Novavax oltóanyaga a koronavírus eredeti változatával szemben 95,6 százalékos hatékonyságú lehet a cég szerint.
A kórházban ápoltak száma csökkent, gépi lélegeztetésre azonban a korábbinál több ember szorul.
A főorvos szerint előfordulhat, hogy a koronavírus új mutációi miatt a magyar oltóanyag összetételén is változtatni kell.
Nyilvánosságra hozta azt a levelet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, amelyet az oltópontok kialakításáról küldött Magyarország „valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézménye részére” Takács Péter országos kórházfőigazgató-helyettes. A dokumentum szerint egy hétvége alatt akár 1 024 800 embert is be lehetne oltani.
Brit kutatók szerint elképzelhető, hogy jobb védelem elérhető el azzal, ha a koronavírus-vakcinák egyes és kettes dózisait eltérő oltóanyagból kapja a páciens. Az elméletet egy kiterjedt kutatásban tervezik megvizsgálni.
Ráadásul maszk sem volt rajtuk. Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs.
A Schönbrunni Kastélynál is teszteltethetik magukat koronavírusra a bécsiek.
Lesz olyan kórház, ahol 85 oltópontot fognak működtetni – mondta a HVG egyik forrása. A kórházakon eddig is hatalmas volt a nyomás, most még az oltások beadása is rájuk hárul.
Az újabb mutációk miatt van szükség az ország lezárásának fenntartására – mondta egy virológus a HVG-nek. A kormány kommunikációja viszont nem segít tisztán látni.
A járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítéséről kérdez majd a kormány.
A fennmaradásért vívott kilátástalan küzdelem sem hozza össze a vendéglátósokat. A saját vállalásaival késlekedő kormánynak sikerült leállítania a hétfői nyitásra készülő „lázadókat”, s a rosszul szervezett tüntetések is érdektelenségbe fulladtak. Lelkiállapotukról, lehetőségeikről négy érintett beszélt a HVG-nek.
A VII. kerületi polgármester szerint most már nem elég, hogy a kormány bértámogatást nyújt a vendéglátósoknak: az ilyen profilú vállalkozásoknak az újrainduláshoz, működtetéshez is segítségre van szükségük.
P. S. szélsőséges nézeteket vall a világról, elmezavarral és alkoholproblémákkal is küszködik, mégis annyira komolyan vették, amikor azzal fenyegetőzött, hogy Molotov-koktéllal zárja be a közeli – szerinte a járványt terjesztő – Lidlt, hogy terrorcselekménnyel való fenyegetéssel vádolták meg. Bűnjelként összesen egy filctollat találtak nála.
Negatív tesztet sem kérnek a magyaroktól a határon.
Ez derült ki a párizsi Le Monde tényfeltáró összeállításából, mely megpróbálta áttörni a hallgatás falát, amely mögé Brüsszel sokáig elrejtőzött a koronavírus elleni oltóanyagok ügyében.
Már bőven 10 millió felett járnak az első dózis beadásában.
Az orvoskamara hiányolta az orosz és a kínai vakcina dokumentumait az OGYÉI oldaláról.
Gépi lélegeztetésre 302 beteg szorul.
A rendvédelmi dolgozók nem tudják, milyen vakcinát kapnának, és hogy milyen mellékhatásokkal kell számolniuk.