Egyetlen nap alatt 80 koronavírusos beteggel találkozott az ambulancián az önkéntes fogorvos
Több olyan beteg is érkezett a kórházba, aki nem érte el a háziorvosát, így inkább bement a sürgősségire.
Több olyan beteg is érkezett a kórházba, aki nem érte el a háziorvosát, így inkább bement a sürgősségire.
Litvánia nagykövete szerint csak az uniós hatóságok által jóváhagyott vakcinákra építkezve lehet oltási igazolványokról beszélni.
266 repülő hordja majd turisták tízezreit a szigetre Németországból. Kihasználják, hogy már antigén gyorsteszt is elég a hazatéréshez.
A koronavírus az egyes bűncselekménytípusokra is hatással volt.
Januárban még naponta 200 áldozata volt a járványnak az Egyesült Királyság fővárosában.
Egy operatőrt szándékosan elgázoltak, egy másik sajtóst pedig megütöttek és megrugdaltak. A kormány tehetetlen.
A közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a dolgozók csak egy részének biztosítottak védőoltást, miközben életveszélyben vannak.
Ahogy halad előre az oltási program, teszik fel egyre többen a kérdést: mit tehetnek akkor egy cég vezetői, ha szeretnék, hogy a dolgozóik beoltassák magukat, de van, aki erre nem hajlandó? Mire van joguk a cégvezetőknek, és mit tehet meg a dolgozó? Az Adózóna most összefoglalta a tudnivalókat.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) várhatóan a héten teszi közzé a koronavírus eredetéről készített jelentését Kínában. Az AP hírügynökség most ebből közölt néhány részletet.
A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke szerint, ha egyszerre nyolc-tíz súlyos állapotú beteg érkezik, a katasztrófamedicina szabályai alapján kell dönteni arról, kinek tudják megadni az adott sürgősségi ellátást.
Az ország nagyon épít a nyári turistaszezonra, ezért elsőként jelentették be, hogy nemcsak az uniós gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákkal beoltott turisták mehetnek hozzájuk.
Az országos tiszti főorvos lényegében Kásler Miklósra is rácáfolt az operatív törzs sajtótájékoztatóján, amikor azt mondta, rendkívül leterhelt az egészségügy.
Az első jelentések felülvizsgálata kellett ahhoz, hogy kiderüljön a valós szám.
Az infektológus azt kérte, mindenki tartson még ki egy kicsit.
Ha bármilyen munkáltatói igazolással érkezünk, akkor az egész családot várják a hosszú hétvégére – mondták munkatársunknak balatoni szállásadók, akik egyszerű turistákat a jogszabály értelmében nem fogadhatnak. Az igazi, legális szezonkezdést azért a legtöbben inkább a pünkösdi hétvégére lövik be, miközben a kisebb szálláshelyek hiába várják, hogy kárpótlást kapjanak a kiesett foglalásokért.
A miniszterelnök szerint csak így nyithatnak újra az iskolák és óvodák.
A miniszter Bayer Zsoltnál mesélte el gondolatait a járványhelyzetről: a magyar egészségügy szerinte meg se rendült, és reményei szerint május végén vagy június elején lehet már nyitni.
Tavaly még a maszkviselés volt a "sláger", 2021-ben viszont az oltás, az oltási sorrend és az igazolvány uralta a panaszokat.
Csúcson az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma.
A magas halálozási arány az immunológus szerint azt mutatja, hogy a magyar egészségügy nagyon rossz állapotban van.