Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.




Nagy Iván Zsolt: Orbán mákonya

A miniszterelnök ki tudja hanyadik alkalommal mondja be kormányzása legálságosabb kifejezését, veszi elő a néphülyítés intézményesítésének legpofátlanabb eszközét: a nemzeti konzultációt. Olyan helyzetben, mint a mostani, felelős vezető nem áll elő ilyen mákonnyal. Vélemény.



Egy, a koronavírusról szóló hamis hír jelent meg több magyar híroldalon, a kormányközeli lapcsalád is terjeszti

A koronavírus bizonyíthatóan laboratóriumi munka eredménye – állítja egy amerikai kutató. Magyar szakemberek szerint a témában íródott tanulmány inkább vélemény, semmint rendes, tudományos vizsgálat eredménye, de más gondok is vannak vele. A hír ennek ellenére szélsebesen terjed a magyar interneten, köszönhetően a KESMA-s lapoknak is.


Most megtudhatja, mennyien lehetnek ön előtt az oltási tervben

Azt eddig is lehetett tudni, hogy nyolc fázisban tervezik beadni az oltásokat, most viszont a 444 által ismertetett oltási tervből az is kiderül, hogy számszerűleg az egyes csoportokban hányan vannak. Ha összeadunk-kivonunk megkaphatjuk, hogy mennyien lehetnek előttünk a listán.





Lehet-e kombinálni a vakcinákat?

Ezt kutatja egy brit orvoscsoport, amely abban reménykedik: ezzel nemcsak az oltási folyamatot gyorsíthatja fel, hanem jó esetben növelheti a védőoltások hatékonyságát is.