A Pfizer állítja: 90%-os védelmet nyújt a védőoltása a koronavírus ellen
Az elsődleges kísérleti eredmények alapján úgy tűnik, hatékony a koronavírus ellen a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett vakcina.
Az elsődleges kísérleti eredmények alapján úgy tűnik, hatékony a koronavírus ellen a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett vakcina.
Mindent meg kell azonban tenni a járvány megfékezésére, a görbe ellaposítására, az egészségügyi rendszer működőképességének megtartására – mondta az országos tiszti főorvos.
Vasárnap a Nemzeti Népegészségügyi Központ Karácsony Gergely tanárokat szűrő bejelentésére azt írta, a gyorstesztek nem használhatók tömeges, közösségi szűrésre. Most épp egy ilyen szűrést jelentett be a miniszterelnök.
A színházak bezárnak – jelentette be hétfői beszédében a miniszterelnök. Munkába járni ugyanakkor szabad. Mi lesz akkor az online közvetített színházi előadásokkal?
Horváth Péter elnök szerint jó, hogy maradt két napjuk a felkészülésre, bár az ő javaslatuk az lett volna, hogy az iskolák saját hatáskörben is dönthessenek az online oktatás bevezetéséről.
A magyar középpályás klubjánál hat játékos is koronavírusos lett, az egész csapat karanténba került.
A csapatában egy játékos tesztje pozitív lett, az egész NK Osijek karanténba került.
Gajda Péternél a gyorsteszt mutatta ki a fertőzöttséget, most a PCR-teszt eredményére vár.
A rapper komoly Covid-edukációba kezdett.
A legutóbbi adatok szerint 55 ember halt bele a Covid–19-be.
Egy nemzetközi pszichológuscsapat globális felmérést készített, és kiderítette, milyen személyiségű embereknek a legnehezebb engedelmeskedniük a járvány alatti rendelkezéseknek.
Ismerje meg a svájcisajt-modellt: minél több szabályt tart be egyidejűleg, annál kisebb az esélye a megfertőződésnek.
Az Egyesült Államokban él az igazoltan fertőzöttek ötöde.
A tiszti főorvos szerint mindenkinek "egészséges védekezési ösztönt" kell követnie.
A népjóléti bizottság legutóbbi ülése is határozatképtelen volt, így Szabó Tímea a parlamenti folyosón faggatta Müller Cecília országos tiszti főorvost.
Orbán Viktor vasárnap reggel tárgyalt a kamara elnökével a Karmelita Kolostorban.
Reagált a főpolgármester a Népegészségügyi Központ közleményére, amelyben azt írták, Karácsony Gergely téved, mert az antigén gyorstesztek nem alkalmasak szűrésre.
Úgy vélik, a szülőknek inkább kérniük kellene az óvódavezetőtől és az igazgatóktól, hogy igazolják a gyerekek hiányzását.
Azt természetesen nem lehet biztosan tudni, hogy a testőr hogyan kapta el a fertőzést.
A szabálytalanságok miatt egyik sem nyithat ki 14 napig.