Mécsesekkel emlékezett az ellenzék a járvány 25 000 áldozatára a parlamentnél
A pártok vezetői néma csendben rótták el tiszteletüket az elhunytak előtt.
A pártok vezetői néma csendben rótták el tiszteletüket az elhunytak előtt.
A gyártó vállalta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség ajánlásának megfelelően feltünteti a nagyon ritka mellékhatásokat is, például az esetleges vérrögképződést.
Az aktív esetszám, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is csökken, de a halálozások száma még mindig nagyon magas.
A koronavírus-járvány hatásairól kérdezte a Policy Solutions az embereket: a járványtól szinte mindenki fél, de az politikai oldaltól függ, mennyire tartjuk elégségesnek az ellene hozott intézkedéseket.
Csütörtök délutánig kell időpontot foglalniuk azoknak, akik regisztráltak, majd megkapták az értesítést, és szeretnének oltást kapni a jövő hét elején. Sinopharm vakcinával fogják őket oltani az egyetemi oltópontokon.
A vakcinát kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója szerint akár 3 évig is fennmarad a magas antitestszint a beoltottak szervezetében.
Elveszítheti rendezési jogát Írország a nyári futball Európa-bajnokságon, nem biztos ugyanis, hogy a dublini stadion képes lesz megfelelni az európai szövetség (UEFA) 25 százalékos látogatottsági elvárásának.
Egyre többen vannak beoltva Magyarországon koronavírus-fertőzés ellen, így pedig egyre többekben merülhet fel reális lehetőségként egy külföldi utazás lehetősége. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták: számít-e egy utasbiztosítási megkötésénél a védettségi igazolvány, valamint hogy mi történik, ha a járvány miatt karanténba kerülünk, esetleg külföldön betegszünk meg a vírussal.
Egyetemi körökben elemzik az oltóanyagokat, de onnan információ nem szivároghat ki.
A nő a második gyermekét várta.
Brüsszel el kívánja hagyni azokat az oltóanyagokat, amelyekkel összefüggésben nagyon ritka vérrögképződéses eseteket jelentettek
A Tony Blair Institute szerint világszerte érződik, hogy a lakosság egy része kételkedik a koronavírus ellen fejlesztett vakcinákkal – így például az AstraZeneca oltásával – szemben, miközben a hatásuk bizonyított.
A magyar válogatott csütörtök hajnalban indult volna Kanadába.
Mindezt a polgármester engedélyével.
A jövő héttől megnyithatnak az éttermek teraszai és az edzőtermek is.