szerző:
K.G.
Tetszett a cikk?

Ha valaki még mindig úgy gondolja, cipőt a cipőboltból alapon, hogy a kocsmába csak sörért megyünk, és a léhűtők csupán folyékony kenyeret fogyasztanak, szellemi táplálékot nem, éppen ideje, hogy revideálja az álláspontját.

Szerencsére Hrabal könyveiből tudjuk, hogy kocsmában, sörözés közben olvasni, szinte magától értetődő dolog. Valahogy így gondolkozhatott a Lipóciában megnyílt, Pannónia utcai Beers & Books tulajdonosa is. Lett ugyanis olyan könyvesbolt, ahol sört is lehet kapni. Vagy olyan sörözde, ahol könyvet is? Az idea Gombkötő Györgyhöz köthető, aki több mint húszévnyi antikváriumozás után, annak a tapasztalatnak birtokában, hogy a könyvmolyok többsége lelkes sörfogyasztó is, kétprofilú üzletet nyitott.

Facebook

Antikvár söröket persze nem árusít, de régi sörös plakátokat, sörnyitókat, poharakat, korsókat igen – és preferálja a kézműves söröket. Programot is „csapra vesz”. Bemutatkozott itt már Mucha Attila Konyha, sör, főzés című könyve és Király Levente Óda a sörhöz című antológiája is. S ha hiszik, ha nem, megvolt az első söröskupak-, szebben szólva koronazárbörze is.

A puding, azaz a sör próbája azonban mostanában érkezett el, amikor nem kisebb sörfazon próbáltatott ki, mint Hugyecz Tamás és az ő százkomlós söre. A „szerző”, azaz a Gólem sörfőzde neve nem ismeretlen a kraftrajongók körében, hiszen olyan emblematikus sörök fűződnek nevéhez, mint a Sötét Bunkó, a Repeta, a Hopochonder. Mindez gerillafőzőként, úgy, hogy nem rendelkezik saját főzdével. Mint legtöbben, ő is otthon, a konyhában kezdte a sörfőzést, majd (erjedésipari tanszéken szerzett) diplomájával bérfőzőként kisüzemi sörfőzdékben is kipróbálta receptjeit.

serteperte

A kraft sörökről ITT írtunk már részletesebben. Jelen témánk szempontjából annyit mindenképpen megjegyeznénk, hogy a kraft lényege az állandó kísérletezés, a klasszikus alapanyagok mellett különleges komlók, ízesítő anyagok, fűszerek használata, elnyomott aromák kiemelése. A Gólem 100 komlósa talán azért is lett vita tárgya, mert a száz különféle komló használata egyrészt értelmezhetetlen, hiszen nagyon nehéz elképzelni, hogy bármelyik is felismerhető. Másrészt, ugye a kraft egyik fontos jellemzője, hogy az eredmény olyan ízharmónia, ami előre kiszámított – ez a tervezettség is nehezen képzelhető el ekkora komlósokaság használata mellett.

Mindenesetre az, ami megvalósult, egy 10 százalék alkoholtartalmú dupla IPA – ezt a minapi sörbemutató résztvevői tanúsíthatják – ereje ellenére itatja magát, és még csak azt sem lehet mondani, hogy komlózottsága brutálisan eltúlzott volna. Tekintsünk a Gólem új sörére, mint egy izgalmas kísérletre, és higgyük el, hogy nem lett semmi elrontva benne – még ha valakinek nem is jön be – ez a sör most pont ilyen akart lenni. Keressünk hozzá megfelelő ütős olvasmányt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!