Elvesztette a halottá nyilvánítása ellen indított perét egy 63 éves férfi Romániában. Pedig Constantin Reliu nagyon is él, friss fotót is készítettek róla szerdán az észak-romániai Vászló (Vaslui) bíróságának tárgyalóterme előtt.

MTI/AP/Adevarul/Simona Voicu
A bíróság szóvivője szerint Constantin Reliu túl későn indítványozta, hogy nyilvánítsák élővé, ezért egy darabig még holtan kell élnie az életét.
Az "élőhalott" 1992-ben Törökországba ment dolgozni, és megszakadt a kapcsolata a családjával, így 2016-ban sikeresen halottá nyilváníttatta a felesége, és megszerezte a férfi minden vagyonát. Reliut a török hatóságok 2018-ban toloncolták haza, mert kiderült, hogy papírjainak érvényessége lejárt. Akkor tudta meg, hogy már halottnak nyilvánították, amikor hazaérkezett.