Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megtanult, sőt, verset is írt már magyarul az a román nő, aki azt állítja, Zámbó Jimmy dalai segítették felgyógyulni egy súlyos balesetből.
Egy könyvespolcnak és Zámbó Jimmy hangjának köszönheti Roxana Tudor marketinges szakember, hogy otthonra talált a magyar nyelvben és a székely kultúrában – legalábbis erre utal az az interjú, amit a Maszol közölt.
Roxana Tudornak nincs magyar felmenője, tősgyökeres olténiai (dél-romániai tartomány) román nő, akire 2015-ben rázuhant a könyvespolc a lakásában. Majdnem eltörött a gerince, és a kórházban, ágyhoz kötve egyedül Zámbó Jimmy zenéje és a magyar nyelv tudta enyhíteni a fájdalmat.
Szerencsém volt a lelki motivációval. Mert ez mindig visszatérített a magyar nyelv közelébe. A lelkem ott érezte magát jól, békében. És rá kellett jönnöm, hogy én nem tanulom, hanem megélem ezt a nyelvet.
Tudor Csíkszeredába költözött, és intenzíven tanulta a magyart. Az alapszókinccsel kezdett (a hét nevei, számok, testrészek, alapigék stb.), később már közmondásokkal, énekek soraival is bővítette a tudását, majd jött Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila…
#RoxanaTudor: ÁLLÍTÁSA SZERINT AZÉRT KEZDETT EL MAGYARUL TANULNI, MERT HÁROM ÉVE RÁDŐLT EGY KÖNYVESPOLC, ÉS EZT A TRAUMÁT CSAK ZÁMBÓ JIMMY ZENÉJÉVEL ÉS A MAGYAR NYELVVEL TUDTA ÁTVÉSZELNI.https://t.co/9Fy5I1379J pic.twitter.com/x408dVNEbe
— Prodigal old boy (@Erarintafilo) 2 October 2018
Saját bevallása szerint a balesete előtt nem foglalkozott a magyarokkal, tudott a földterületi igények történelmi “ping-pongjáról”, de úgy élte meg, hogy csak “ugyanabban a házban élő idegenek voltunk 35 évig”.
Azóta álmodott már Budapesttel, sőt, Csepellel is, és írt magyar nyelven verset, amit itt el is olvashat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.