Ő a mi kutyánk

– így emlegették Szilvit a fogvatartói. Szilvi takarított, mosott, főzött a családra, napközben kihajtották az utcára, hogy a testével pénzt keressen nekik. Gazdái a lábukat is beletörölték. Rendszeresen piszkavassal verték, a fejénél fogva csapkodták a falhoz. Minden vacsora után összekaparták a maradékot, de neki kellett tartania a tálat, és azt mondania: „kérek enni”.

Egy embert nagyon könnyű megfosztani az emberi mivoltától. Szilvit ötezer forintért vették a gazdái. A férje adta el. Adás-vételi szerződésben rögzítették, hogy nem mehet vissza soha többé arra a településre, ahol a családjával élt.

Szilvi megmentésében részt vett De Coll Ágnes. De Coll a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni küzdelem programjának vezetője, több mint tíz éve segíti és támogatja a megtört, megkínzott, kizsákmányolt áldozatokat. Ez alatt az idő alatt egy emberkereskedelem elleni komplex segítőprogramot épített fel a csapatával, rengeteg megkínzott, emberi méltóságában megalázott, áldozattá vált felnőttel és gyermekkel találkozott és találkozik. Ilyen volt Szilvi is.

A rendőrség végül néhány hónap nyomozás után állt készen arra, hogy lecsapjon az emberekre, akik fogva tartották a nőt. „Sokat készültem erre a találkozásra. Ez volt az első olyan esetem, amikor olyasvalakit akartunk megmenteni, aki nem kért segítséget” – mondja De Coll Ágnes. „Még le sem ültem, amikor nyúlt a táskájához és elővett két füzet nagyságú fényképet. – Ezek a gyerekeim – mondta.” Két fotó volt nyolc évvel korábbról. Szilvi 32 éves volt, amikor kiszabadították, de sokkal többnek tűnt.

De Coll Ágnes munkájának része, hogy együttműködik a rendőrséggel, segíti a nyomozásokat, és ott van a kiszabadításoknál is. Később, a meghallgatásokon is jelen lehet, hogy támogatást nyújtson. „A rendőrség épületéből egy lépcső vezetett le az útra. A meghallgatás után csendben lépkedtünk lefelé, Szilvi egyszer csak megállt és megszólalt. – Kérdezhetek valamit? – Persze – feleltem. – Meg tudunk állni a temetőnél, hogy anyám sírjára tegyek egy szál virágot? – Tudta, hogy soha többet nem fog visszajönni ide” – idézi fel az egyik jelentőségteljes pillanatot.

Reménytelen helyzetben könnyű hinni

Ahol mélyszegénység és kilátástalanság van, ott előbb-utóbb az emberből is áru lesz. A számok brutálisak: a világban évente tízmilliók esnek áldozatul a modern kori rabszolgaságnak – legnagyobb számban nők és gyerekek. Magyarországon az emberkereskedelem legelterjedtebb formája a szexuális kizsákmányolás, magyar nők tízezrei bocsátják áruba a testüket itthon és külföldön.

Az emberkereskedelembe sok minden belefér. Ide tartozik például a bérkoldultatás, a ház körüli szolgatartás (csicskáztatás), a kényszermunka, illetve munkacélú kizsákmányolás, valamint a prostitúció vagy a kényszerházasság is. Az öregezők például egyedülálló embereket környékeznek meg, segítséget, gondviselést, szerető családot ígérnek nekik, de aztán elveszik a nyugdíjukat, a saját nevükre íratják az ingatlanjukat.

Szintén gyakori jelenség Magyarországon, hogy hajléktalan, munkanélküli, kocsmákban üldögélő középkorú férfiakat toboroznak külföldi munkára a jobb élet ígéretével. A nyugati cégek alvállalkozókkal szerződnek, ők fizetik és szállásolják el a munkásokat. Így alakulhat ki, hogy a jóhiszemű munkavállalók fizetés nélkül maradnak, embertelen körülmények között, tömegszállásokon, pincékben laknak, és ha ellenkeznek, brutális fizikai erőszakkal kényszerítik őket a különféle munkák elvégzésére.

Az elszigetelt, peremre szorult településeken a reményvesztett, perspektíva és lehetőség nélkül élő emberek kétségbeesetten keresik a jobb életet, így aztán könnyen hisznek a csalogató, hamis ígéreteknek. Az áldozatok szinte mindegyikénél felfedezhető az, hogy nincs megtartó közegük, a kizsákmányolók pedig nagyon jól el tudják hitetni velük, hogy erős, biztos hátteret jelentenek. Gyakori, hogy a gyerekek már 11-12 éves korukban áldozataivá lesznek azoknak a futtatóknak, akik drogokkal és érzelmekkel édesgetik magukhoz őket, hogy később meggazdagodjanak belőlük. De gyakran előfordul az is, hogy nyugatra indulnak, hogy sok pénzt keressenek, ahol az emberkereskedők csapdájába esnek és a kizsákmányolás áldozatává válnak.

A szakember azt mondja, a tanyavilágban egy tízezres településen akár 50-100 embert is rabszolgasorba vetnek. Ők a ház körüli szolgák, hétköznapi nevükön a csicskák. „Nehezen tudunk hozzájuk férni és segíteni rajtuk. Ezek az emberek hosszú éveken át házak melléképületeiben, pincékben elbújtatva élnek rabszolgaként. Általában az emberek nem is gondolják, hogy akár a szomszédjukban is lehetnek szolgák, akiket folyamatosan bántalmaznak, kihasználnak, fizetség nélkül dolgoztatnak. Legtöbbször kívülről úgy tűnik, hogy egy rászoruló embernek szállást ad a ház ura, és kis szívességekért ellátást is kap. A ház körüli szolgák leggyakrabban egyedülálló, elesett, gyámoltalan, idős, nemritkán fogyatékos emberek.”

Ha valaki ebben a behálózott, érzelmileg függő állapotban van, gyakran nem is kér a segítségből egy rajtaütés után. Mindig kérdezik, hogy miért maradnak a csicskák, miért nem szöknek el?

A szolgaságban megfosztják őket minden emberi méltóságuktól, a verések, megalázások során elvesztik önértékelésüket, és már csak mechanikusan az életben maradásukért küzdenek. Úgy bánnak velük, mint az állatokkal, akik ott maradnak, ahol enni kapnak.

Ez egy nagyon komoly pszichés átalakulás, amely végeredménye egy függőség a fogvatartótól. A kisemmizett áldozatok nem is tudják elképzelni, hová mehetnének, vagy hogy külső segítséget is kérhetnének. Egyáltalán nem tudják, hogy ami velük történik, az bűncselekmény, emberkereskedelem.

Bizalom kérdése

A szakember munkájához elengedhetetlen, hogy minden körülmények között meggyőző legyen. Ha valaki ráveszi magát, hogy telefonáljon, De Coll mindig azt kéri, hogy beszéljenek meg egy időpontot és egy helyszínt, ahol találkozhatnak. „És ezt vagy elhiszi nekem, vagy nem. Iszonyú nehéz velük bizalmi kapcsolatot felépíteni, pontosan el kell mondani, hogy mi lesz: lesz egy ágyad, lesz hol aludnod, tudsz majd fürdeni. Néha elég egy elvétett mosoly, és vége, mert azt hiheti, kinevetem. Észnél kell lenni.”

A modern kori rabszolgaságra elemi erővel irányította rá a figyelmet az Egy nő fogságban című film. Ez az első film, amely testközelből, tökéletesen érzékelteti egy házi szolga kizsákmányolását, leigázását. A filmben szereplő Maris a szökése közben hiába telefonált segítségért, közölték vele, hogy mivel nem családon belüli erőszak történt, ezért nem tudnak segíteni rajta. De Coll Ágnes szerint érdekes megfigyelni, hogy Maris akkor kért segítséget, amikor már bízott valakiben, aki segített neki a szökésben, illetve akkor telefonált, amikor már elhagyta a fogvatartója házát.

A leigázott emberek teljesen egyedül maradnak a helyzetükkel, nehéz a közelükbe férkőzni és rájuk találni. A rendező hosszú hónapokat töltött Marissal a forgatás közben, amíg a nő végre a bizalmába fogadta, és elhitte, hogy van kiút a szolgaságból.

A szakember szerint azokon a legkönnyebb segíteni, akik már megtették az első lépést; eljutottak arra az elhatározásra, hogy ki akarnak szabadulni kiszolgáltatott helyzetükből. A Baptista Szeretetszolgálat a kétezres évek elején különféle utcai megkereső programokat indított el: ennek célja a bizalmi kapcsolat felépítése az utcán élő, hányódó emberekkel. Ha sikerül a hányattatott sorsú emberek bizalmába férkőzni, akkor eljutnak oda, hogy segítséget kérjenek. Az utcai prostituáltak gondozásakor az derült ki, hogy ha valaki ki akar szállni, nem tud elmenekülni, elbújni vagy megszökni a stricik elől. Ekkor fogalmazódott meg a szolgálatnál, hogy védett házakat hozzanak létre.

De Coll egyik legsikeresebb mentése Szilvi mellett egy négygyerekes anya volt, akit prostitúcióra kényszerítettek. A nő akkor tudott kiszabadulni, amikor a családtagok egy hideg téli napon fát mentek lopni az erdőre és elakadtak. Az anya felkapta a gyerekeit, és elmenekült velük egy ismerőse segítségével. A helyi gyermekjóléti szolgálatra ment, és ott kért segítséget. Ők hívták fel De Coll csapatát. A családot elhozták és egy védett házukban helyezték el.

A védett házakban a rehabilitáció során pszichológus, pszichiáter és lelki gondozó is dolgozik az áldozatokkal, hogy visszaszerezzék testi és lelki egyensúlyukat. Szociális munkással közösen személyre szabott, egyéni cselekvési tervet dolgoznak ki. A szakemberek követik, és együtt haladnak az áldozatokkal a felépülés útján. A kimentett négygyermekes anya például azóta elvégezte a gimnáziumot, és most egyetemre készül. Az emberkereskedelem témájával akar foglalkozni.

De Coll Ágnesék számos prevenciós programba bevonják, hogy elmesélje történetét és tapasztalatait. A fiatalok számára azok a leghitelesebbek, akik maguk is megélték a szenvedéseket. A beszélőnek pedig terápia is, hogy egyre természetesebben mesélheti el a történetét, amely a feldolgozás során a hallgatóságnak is segítséget nyújt. Nemcsak átadja a tapasztalatát, hanem megelőző célú feladatot is ellát. A szakember szerint a rehabilitáció legalább egy fél évbe telik, és többnyire másfél év kell ahhoz, hogy valakit tovább léptethessenek az önálló élet felé vezető úton, például egy kiléptető házba.

Szilvi két évet töltött a védett házban, aztán sikerült a saját lábára állnia. Egy évvel később azon a napon, amikor kiszabadult, ezt az üzenetet kaptam tőle – emlékszik vissza Ágnes: „Szia Ági! Köszönök neked mindent, amit értem tettél, soha nem fogom elfelejteni, hogy kihoztál onnan! Örökre hálás lesznek neked ezért.”

De Coll Ágnes a TEDx Liberty Bridge Women előadója lesz, ahol egy különleges történeten keresztül szeretné cselekvésre ösztönözni és felhívni a nézők figyelmét az emberkereskedelem és ezen belül is a szexuális kizsákmányolás kegyetlenségekkel kikényszerített jelenségére.