Most tényleg ölbe tett kézzel nézzem végig, ahogy meghal a fiam?
Minden szülő rémálma, amikor rá kell jönnie, hogy elvesztette az irányítást istenített teremtménye felett. Arról, hogy milyen mélyre vihet a kábítószer- vagy alkoholfüggőség, rengeteg fontos film készült, kevesen dolgozták fel viszont azt, hogy min mennek keresztül a függők hozzátartozói. De most itt a Csodálatos fiú.
David Sheff az ötvenes évei elején jár, szabadúszó újságíró, szereti a munkáját, szép házban él második feleségével és gyerekeivel, és az előző házasságából született ragyogó, 18 éves fiával, Nic-kel. Tulajdonképpen minden adott ahhoz, hogy Nic metamfetamin-karrierje el se kezdődjön: jól érettségizik, hat egyetemre veszik fel. Csakhogy a függőséget nem érdekli se a tehetség, se az egyetemi ponthatár, sokszor még a körülmények se nagyon. A belga rendező, Felix Van Groeningen Csodálatos fiúja nem is arra keresi a választ, hogy honnan fakad az az üresség, amelyet Nic a kábítószerekkel próbál betölteni, hanem arra, miként tudna kijönni belőle.
A történet egy apa és fia, David és Nic Scheff memoárjának (Beautiful Boy és Tweak) szándékosan kiegyensúlyozatlan elegyéből született.
David (Steve Carell) és fia (Timothée Chalamet) kapcsolata sokkal jobb az átlagos apa-fiú viszonynál, a különböző idősíkokon játszódó történet fel-fel villantja azokat az emlékképeket, amikor láthatjuk, David mindig ott volt, amikor a fiának szüksége volt rá, amolyan igazi, ágyak alatti szörnyeket üldöző apaként funkcionált. És ilyen jó, hogy a vígjátékok után a drámák is felfedezték maguknak Steve Carellt. A megtört, karizmatikus apa és férj szerepében még jobban szeretjük, mint korábban, balekként. Timothée Chalamet-nek viszont ujjgyakorlat a szerep – vagy csak irdatlanul magasra tette a lécet a Szólíts a nevedenben.
A rendező lenyűgözően vezet bennünket végig azon a folyamaton, hogy az apa miként dolgozza fel, hogy a fia tulajdonképpen a szeme láttára hal meg, ő pedig teljes mértékben tehetetlen. A függő játszma különböző fázisai sok családban hasonlóan forgatókönyv szerint követik egymást, a segíteni vágyó hozzátartozók pedig mindig találnak egy okot arra, hogy miért nem hagyják cserben a másikat. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
David csodálatos fiúja a második rehabon coming outol az apjának arról, hogy évek óta szívja, lövi, fogyasztja a Földön fellelhető szinte összes kábítószert, és néhány hónapja rápörgött a metamfetaminra is: addig akár úgy is tűnhetett, hogy eseti dologról van szó, amit kis segítséggel kézben tud majd tartani.
Az apa pedig 0-24-es készenlétben keresi a fiát, ha az eltűnik, bármikor autóba vagy repülőre ül, ha Nic kórházba kerül, és persze minden lehetséges módon igyekszik megérteni függőségét. A létező összes cikket elolvassa a neten, kutatómunkát folytat, egy szakemberrel, sőt, egy gyorsétterem előtt álldogáló drogos tinivel is leül, hogy megértse, mi zajlik le Nicben és hogyan tudna neki segíteni. Elkeseredett küzdelem ez, hisz a szülőben nyilvánvalóan felvetődik, hogy ő hol rontotta el dolgot, mit tehetett volna másképp: és persze az sem segít, hogy a játszma részeként Nic még azzal is megvádolja, hogy kontrollmániás. Az egész helyzet jól megágyaz az önvádnak, de az apa azért még tesz egy utolsó próbálkozást, hogy – ahogy ő fogalmaz – megismerje az ellenséget:
vesz egy zacskó anyagot és némi hezitálás után felszívja.
Nic összesen négyszer esik vissza a filmben (a valóságban ennél jóval többször fordult elő), de minden egyes ilyen jelenet kell ahhoz, hogy megértsük, hogyan váltja fel családjában a reményt és a bizakodást az állandó gyanakvás.
Egyre kevesebb esélyt látunk arra, hogy Nic leáll a drogokkal, lyukas pólóban, belőve bóklászik a kampuszon, többször túladagolja magát, David pedig lassan megérti, hogy elveszíti a fiát akkor is, ha – kisebb gyermekei és felesége igényeit háttérbe szorítva – a lelkét is kiteszi érte.
Lehetne vádolni a Csodálatos fiút azzal, hogy túl hollywoodi, a családnak túl szép az élete, csakhogy amellett, hogy a film alapja igaz történet, a sztori tulajdonképpen bármelyik ország bármelyik családjában megtörténhetne, mint ahogy a manipuláció, a folyamatos visszaesés és a játszma koreográfiája meg is történik az ilyen problémákkal küszködő családokban. Felix Van Groeningen filmje értékes, a feltétel nélküli szeretet kínzó mozzanatait bemutató alkotás lett, még akkor is, ha nem tud katarzissal vagy feloldással szolgálni. Úgy tűnik, van, hogy a szörnyek egy életre a gyerek ágya alatt ragadnak, és egyetlen bátor, szerető apa sem képes elüldözni őket. (Czeglédi Fanni)
Birtokba véve
Otthagytam a várost, gyűlöltem a vakációkat, a gyerkőcöket, a történelmet, az újságokat, a múzeumokat, a házasságot, a filmeket, a pókokat, a hajléktalanokat, a francia, a spanyol és az olasz akcentussal beszélőket, az algebra feldühített, az opera beteggé tett.
A Csodálatos fiú végefőcímében lassan, tagoltan, szenvedélymentesen hangzik el Charles Bukowski verse, a Let It Enfold You (Hagyd, hogy beborítson). Bukowski híres volt arról, hogy ritkán volt tiszta, de arról is, hogy megannyi átcsavargott és átivott nap után másnaposan sem hagyta cserben a zsenialitása.
A Csodálatos fiú egyetlen korábbi kultikus drogfilmhez sem hasonlítható. Az utolsó belövésben két fickó újévi fogadalomként úgy dönt, leválnak a szerről. Persze nem megy. Az Egy kosaras naplójában Leonardo DiCaprio tökéletes illúziót keltve játssza el, milyen az, amikor testét elárasztják és birtokolják a drogok. A Fűbenjáró bűn elviccelte, hogy az első cigi csak a kezdet, a Rekviem egy álomért dermesztően mutatta a folytatást, a teljes összeomlást, a Traffic pedig többek között azt, hogy a drog a küszöb alatt bekúszik a legvédettebbnek hitt otthonokba is.
Steve Carell kétszer is megnézte a Csodálatos fiút, és azt tapasztalta, a vetítés alatti csendnél csak a sötétben elsomfordáló közönség némasága volt döbbenetesebb. „Mindenki arra gondolt – mondta –, hogy mostantól mindent jobban csinál.”
A Carell által alakított, most 64 éves David Sheff szabadúszó újságíróként többek között a Rolling Stone magazinnak, a The New York Timesnak, a Fortune-nek készített interjúiban olyan emberek világát és motivációit igyekezett megérteni, mint Steve Jobs, John Lennon, Frank Zappa és Aj Vej-vej. Élete máig be nem fejezett fő műve azonban ahhoz kötődik, aki a legközelebb állt hozzá: a fiához. Felix van Groeningen rendező pedig rendkívül finom eszközökkel mutatja be azt a folyamatot, amely előbb maga alá gyűr egy védtelen embert, majd túszul ejti a család valamennyi tagját.
Az Egyesült Államok lakosságának 10 százaléka rendszeresen használ valamilyen tudatmódosító szert – a statisztikák szerint az 50 év alatti férfiak körében a túladagolás az első számú elhalálozási ok. Az ikonipar lehetőséget adott arra, hogy bárki megismerkedjen szélsőséges élethelyzetbe került emberek életével, és ha valakinek csatlakozni támadt kedve, akkor csatlakozhatott.
A Sex Pistols basszusgitárosa, Sid Vicious egyike volt a drogot szinte kontroll nélkül népszerűsítő sztároknak. Az Egyesült Államokban stadionokat megtöltő rockzenekar, a Mötley Crüe tagja, Nikki Sixx ezt írta A heroinnaplók – Egy összetört rocksztár életének egy éve című bestsellerében a heroinról:
Mondhatjuk, hogy 10 köbcenti szerelmi viszonyt folytatok. Lopakodik, hazudik, sőt, akár képes egy ideig szunnyadni is, ha az kell ahhoz, hogy elcsábítson az életre szóló kapcsolatomtól.
Nic számára az alkohol volt a beugró, a fű a kérő és a kristálymeth a szerelem. A meth a legdurvább szerek egyike, pont azért, mert minden ígéretét betartja, de rövid idő után mindent visszavon és lerombol. Rafinált drog, mert a használóját nem készíti fel arra, hogy az eufóriát a legteljesebb pszichés és fizikai káosz követi. Irvine Welsh egyik hőse a rendszeresen újrakiadott Trainspottingban úgy vélte, a heroin hússzorosa életed legjobb orgazmusának. Nic a methről azt mondja: ez lett élete értelme, az, amibe nem halt bele, csak belepusztult. Tapasztalatait, apja élményeivel párhuzamosan, ő is közreadta Tweak című könyvében. A filmmel kapcsolatos interjúk egyikében a most 36 éves Nic azt nyilatkozta, mindig író akart lenni, de szinte biztos, hogy nem ilyen áron. Az elmúlt nyolc évben egyszer rövidebb időre visszaesett, ám megint tiszta, és feleségével meg a kutyáival egy olyan idilli erdei házban él, amilyen gyerekkorában a San Franciscó-i otthona volt. (Ligeti Nagy Tamás)
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
