Elkészült a felújított Vízipók

A restaurált film márciusban kerül a mozikba.

  • hvg.hu hvg.hu
Elkészült a felújított Vízipók

Elvégezte a Vízipók-csodapók digitális restaurálását a Kecskemétfilm Kft. – írja a Bors.

A rajzfilmsorozat 1975-ben debütált a Magyar Televízióban, majd 1983-ban moziváltozat is készült belőle.

A munka nyolc hónapig tartott, ennek során kockánként retusálták az eredeti rajzokat. A végeredmény tartalmilag teljesen azonos az eredetivel, új jelenetek nem kerültek bele. A képkockákon túl a hangot és a zenei aláfestést is korrigálni kellett.

A lap felidézi a sorozat korabeli visszhangját. Mint írják, egy német forgalmazó az első rész láttán úgy nyilatkozott, hogy ezekkel a "csúnya kisállatokkal" lehetetlen lesz sikert elérni. Az akkori kritika nem állta meg a helyét, a rajzfilm rendkívül sikeres lett, a moziváltozatot csaknem egymillióan látták.

A felújított anyagot március 22-én, a víz világnapján mutatják be a mozik.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.