szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Henryk Jankowski ellen egyre erősebbek a vádak, a katolikus egyházat pedig nagyon nehéz helyzetbe hozta néhány felháborodott aktivista.

Henryk Jankowski a lengyel katolikus egyház jelentős figurája volt: a gdanski Szent Brigitta-templom egykori plébánosa közeli szövetségese és gyóntató papja volt Lech Walesának, a Szolidaritás első elnökének, későbbi lengyel államfőnek. Az antikommunista tevékenysége elismeréseként olyan vezetők látogatták meg a plébániáját, mint George H. W. Bush amerikai elnök vagy Margaret Thatcher brit miniszterelnök.

A 2010-ben elhunyt pap azonban vitatott figura is volt: a gdanski érsek 2004-ben felmentette hivatalából, miután antiszemita kijelentések miatt több eljárás indult ellene, illetve egyik ministránsa szexuális visszaéléssel vádolta meg.

Ez utóbbi vád az elmúlt időszakban felerősödött, sőt megsokszorozódott: a vádak szerint ugyanis Jankowski több kiskorúval – főleg fiúkkal – is visszaélt. Jankowski gdanski szobránál pedig december óta tüntetnek a tiltakozók. A tiltakozást néhány aktivista most új szintre emelte: ledöntötték a pap Gdanskban felállított szobrát. A nyilatkozatukban a visszaélések eltitkolásával és eltűrésével vádolták meg a katolikus egyházat.

Az aktivisták nehéz helyzetbe hozták a Lengyelországban különösen katolikus egyházat, mert most dönteniük kell, hogy visszaállítják-e egy szexuális visszaélésekkel megvádolt pap szobrát, vagy eltüntetik-e inkább. A vita nagy eséllyel folytatódni fog.

MICHAL FLUDRA / NURPHOTO
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!