Tom Cruise és Nicole Kidman örökbe fogadott lánya, Isabella egy a szcientológiai egyház tagjainak küldött levelében vallott arról, mit jelent számára a képzés, amellyel szcientológus auditor, azaz amolyan lelki vezető terapeuta lett, írja a People.
A levelet Tony Ortega, az egyház egyik befolyásos kritikusa osztotta meg nyilvánosan.
A szervezet londoni közösségének szóló levelében a 26 éves Isabella azt írta a képzésről, hogy pontosan erre volt szüksége:
Ez AZ, amit kerestem. A hiányzó rész. Hirtelen minden értelmet nyert.
Ezután hozzátette, hogy szerinte mindenkinek szüksége van erre az élményre. Kemény munkát, sok erőfeszítést igényel, és a folyamatot kisebb összeomlások tarkítják, de végül mindenki jobban jár.
Isabella külön köszönetet mondott az apjának, Tom Cruise-nak, illetve a nagynénjének, Cruise lánytestvérének, Cass Mapothernek is. Azt írja, hogy elveszett volna a problémái közt, ha nem figyelnek rá, és az egész családjára szüksége volt, hogy eddig eljusson.
A köszönőlistáról persze David Miscavige, a Szcientológia Egyház vezetője, és az alapító Ron Hubbard sem maradhatott le.
Isabella Cruise egyébként kerüli a nyilvánosságot, csupán akkor cikkeztek róla többet, mikor 2015-ben összeházasodott Max Parkerrel.
Nicole Kidman egy 2018. októberi interjúban azt mondta, hogy nagyon óvja a gyerekeivel való kapcsolatát, és mindent feladna értük:
Felnőttek. Képesek meghozni a saját döntéseiket. Azt választották, hogy szcientológusok lesznek, és anyaként az a dolgom, hogy szeressem őket.
A gyerekek ügye nemrég azért került elő, mert kiderült, hogy Tom Cruise, aki jó ideje a szcientológia egyház arca, azért nem találkozik öt éve az édeslányával, Surival, mert az nem szcientológus.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: