Gyerekpornó miatt nyomoznak az egykori német válogatott védő ellen

A Real Madridot is megjárt Christoph Metzelder volt élettársa jelezte a rendőrségen, hogy gyerekpornó-felvételeket kapott tőle.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyerekpornó miatt nyomoznak az egykori német válogatott védő ellen

Rendőrök kutatták át Christoph Metzelder korábbi labdarúgó házát, mert volt párja azt jelentette a rendőrségen, hogy 15 olyan fotót és videót küldött neki, amelyen gyerekpornó látható – adta hírül a német Bild

Metzelder épp egy edzői kurzuson vett részt, amikor a rendőrség megkérte, menjen velük haza, mutassa meg a lakását. A lap úgy tudja, lefoglalták a telefonját és számítógépét. A 47-szeres válogatottat nem vették őrizetbe.

A hamburgi városi ügyészség szóvivője azt közölte, hogy egy 38 éves férfi ellen indult eljárás olyan fényképek terjesztése miatt, amelyeken szexuálisan bántalmazott gyerekek szerepelnek.

Metzelder 2002-ben ezüst-, 2006-ban bronzérmet nyert a német válogatottal a világbajnokságon, 2008-ban ezüstöt szerzett az Eb-n. Játszott a Borussia Dortmundban, a Real Madridban és a Schalke 04-ben is.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.