Nyolc év után visszatér az RTL Klub képernyőjére Szujó Zoltán

Nyolc év után, néhány adás erejéig, Szalay Balázs társaságában visszatér az RTL Klub képernyőjére az ismert sportriporter – írta a media1.

  • hvg.hu hvg.hu
Nyolc év után visszatér az RTL Klub képernyőjére Szujó Zoltán

Visszatér a képernyőre Szujó Zoltán, az RTL Klubon a Dakar-rali eseményeit kommentáló késő esti adásokban vesz részt Szalay Balázzsal, aki 14 Dakaron indult már el, állandó szakértőként elemzi majd a napi eseményeket.

Szujó 8 év után tér vissza az RTL Klub képernyőjére. Idén tavasszal egyébként Szujó még a köztévén közvetítette a Forma-1-es versenyeket, de májusban elváltak egymástól.

A Dakar-rali összefoglalói január 4. és 19. között kerülnek műsorra.

A media1 megemlítette, hogy bár 2011 óta először idén nem lesz magyar induló, a sivatagi futamok így is izgalmasak lesznek. Január 5-től 12 versenynapon és egy pihenőnapon keresztül mérik össze tudásukat és bátorságukat a világ legismertebb tereprally versenyzői. 2020 szenzációja, hogy a tavalyi győztes csapattal rajthoz áll a Forma-1 kétszeres korábbi világbajnoka, Fernando Alonso is, akinek ez lesz az első Dakarja.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.