szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A társas, közéleti, politikai és kulturális viszonyaink nagyon sok rétegét sűrítette bele egyetlen Instagram-posztba Bódi Sylvi modell- és szörfös híresség, így aztán mindenképpen érdemes kicsit foglalkozni a mondataival.

Koronavírus-világjárvány
Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. A korábban ismeretlen kórokozó (a SARS-CoV-2) a kínai Vuhan városából terjedt el világszerte. A tüdőgyulladással járó megbetegedés (a COVID-19) néhány hónap alatt több ezer halálos áldozatot szedett, naponta ezrek fertőződnek meg. A vírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Az új koronavírus terjedéséről olyanok is véleményt mondanak, akiktől ezt nem várnánk, és ebből mindannyian tanulhatunk. Így tett Bódi Sylvi is az Instagramon.

A szörfözés okán most épp Mikronéziából bejelentkező híresség az új koronavírus apropóján rögtön a bevándorláspolitika mélységeibe merül alá, és virtuálisan és jelképesen egyrészt megveregeti Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor vállát, másrészt erős szavazói üzenetet küld az utóbbinak, miszerint itt lenne az ideje a határok lezárásának a kínaiak előtt.

Sziasztok! Mi a helyzet otthon koronavírus ügyben? Ugye továbbra sincs fertőzött nálunk?! Gondolom Oroszország példáját követvén Magyarország is lezárta már a kínai turisták előtt a határt?! Legalábbis nagyon remélem… Ha anno a migránsokat is sikerült (eleinte nagyjából, aztán tényleg) nem beengedni, akkor remélem a kormány most is bölcsen jár el és megteszi a megfelelő óvintézkedéseket. Cukik a kis ferdeszemű kínaiak meg minden, de pont elegen élnek már az országunkban amúgy is, szóval bocsi, de köszi, nem kérünk belőlük többet.

Ezen a ponton kell felhívnunk a figyelmet arra, hogy Bódi posztjában is visszaköszön az az amúgy országokon átívelő félreértés, amely a kínaiakkal azonosítja a vírust, és amely így nagyon sok – a járvány terjedésének a megállítására potenciálisan káros – előítéletnek ágyaz meg. Erről itt írtunk bővebben. (A ferdeszeműzést pedig nehéz kommentálni – az Index vette észre, hogy a reakciók hatására Bódi utólag módosította a posztját, így ez a rész már nem szerepel benne.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sziasztok! Mi a helyzet otthon koronavírus ügyben? �������� Ugye továbbra sincs fertőzött nálunk?! Gondolom Oroszország példáját követvén Magyarország is lezárta már a kínai turisták előtt a határt…?! �������� Legalábbis nagyon remélem, mert ebben a bizonytalan helyzetben talán ez lenne a legbiztonságosabb... ���� Itt Mikronéziában szerencsére nincsen regisztrált eset, s reméljük ez így is marad… Mindenestre Mikronézia már közel 2 hete nem fogad repülőket (Jegyzem meg jól is teszik.) olyan országokból, ahol regisztráltak koronavírus fertőzéses esetet. �������� Így most pl. az ausztrálok sem tudnak ideutazni, pedig onnan sok szörfös járt előszeretettel ide. Már csak két helyről lehet Mikronéziába utazni: Guamból és Hawaiiról. Mondhat bármit a ‘mainstream’ media…nekem van egy olyan érzésem, hogy sajnos minden erőfeszítés ellenére sem Kínában, sem globálisan nincs kordában tarva a járvány… ���� Bízom benne - bár ez még egy picit odébb van - hogy a hazautazásom innen a világvégéről nem lesz túl körülményes. Semmiképp sem szeretnék karanténba kerülni… �������� Az eredeti jegyem egy kínai légitársasággal lenne Hongkongon keresztül, de hogy én arra nem megyek az is biztos... ��������‍♀️ #SylviBodi #Pohnpei #Micronesia

Sylvi Bódi (@sylvibodi) által megosztott bejegyzés,

Bódi Sylvi üzen a mainstream médiának is, van egy olyan érzése ugyanis, hogy „sajnos minden erőfeszítés ellenére sem Kínában, sem globálisan nincs kordában tarvta a járvány”. Ha lehet, egy javaslatunk: még mindig jobb, ha a mainstream médiát követi, mint ha kamu híroldalaknak hisz.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Csatlós Hanna - Vándor Éva Élet+Stílus

A vírusnak nincs nemzetisége, mégis megbélyegez a maszk, ha kínai vagy

A X. kerületi kínai negyed amennyire csak lehet, felkészült a koronavírussal szembeni küzdelemre. Bár a betegség még nem jelent meg Magyarországon, a budapesti Mázsa tér környékén is megtették a szükséges óvintézkedéseket, a Pekingből érkezők pedig önkéntes karanténba vonulnak. A világjárvány a kínai kisebbségben egy érzelmileg is erősen terhelt kérdés lett. Mi köze a diszkriminációnak egy vírushoz?

Havazással és faggyal indul a hét

Havazással és faggyal indul a hét

Radar360: Munkába álltak a kórházparancsnokok, koronavírusos a győri jegyző is

Radar360: Munkába álltak a kórházparancsnokok, koronavírusos a győri jegyző is

Tömeggyártásra kész az újfajta légzéssegítő, amellyel koronavírusos betegek kezelhetők

Tömeggyártásra kész az újfajta légzéssegítő, amellyel koronavírusos betegek kezelhetők