Alig tudott hazajutni két magyar utazó Kubából

Két magyar rekedt Kubában a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások után. A pszichológus Berényi Dániel és a programozó Asztalos Ákos március 16-án indult Kubába, ahonnan csak viszontagságos körülmények között sikerült hazaérniük.

  • hvg.hu hvg.hu
Alig tudott hazajutni két magyar utazó Kubából

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Az Euronews beszámolójából kiderül, hogy a két utazó indulás előtt próbált tájékozódni, de a karibi szigetországról a hivatalos csatornákon azt lehetett tudni, hogy biztonságos, ajánlott célpont továbbra is az ország. Havannába az Air Canada repülőgépével érkeztek Torontóból.

Március 22-én egyre több fertőzést jelentettek az országban, és egy nappal később már maguk is szembesülhettek a frissen bevezetett korlátozásokkal, és az éttermekben már nem szolgáltak ki külföldieket.

Havannából Varadero városába utaztak, ahol egy hotelben szállásolták el őket. Addigra már a szigetről induló szinte valamennyi repülőjáratot törölték. A német kormány a kint rekedt állampolgárai számára biztosított repülőjáratokat, amire uniós állampolgárként a két magyar utazó is regisztrálhatott.

Végül egy nap csúszással, a kubai magyar követség segítségével felszállhattak a Frankfurtba tartó repülőgépre. Onnan több nap alatt, sok kényszerű átszállással, vonaton értek haza Magyarországra.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.