Karácsonyi filmeket néznek a londoni akvárium pingvinjei

A vízi állatkert a hét közepén újra kinyit, a pingvineket pedig újra hozzá akarják szoktatni a jövés-menéshez.

  • MTI MTI
Karácsonyi filmeket néznek a londoni akvárium pingvinjei

Karácsony 2020

A karácsony idén sem marad el, legfeljebb kicsit más lesz, mint ahogy vártuk és ahogy megszoktuk. Kompromisszumokat kell majd kötnünk, talán áldozatokat is kell majd hoznunk, de végül is ez a szeretet ünnepe, és mint ilyen, erős kötelék közöttünk. Sok mindent kibír. Tartson velünk a ráhangolódásban!

Karácsonyi filmeket néznek a Londoni Akvárium pingvinjei a koronyvírus-járvány megfékezésére elrendelt szigorú kijárási tilalom idején.

„Jó látni, hogy szamárpingvinjeink élvezik az általunk kínált karácsonyi filmeket” – mondta Leah Pettitt, a központ gondozója hétfőn a PA brit hírügynökségnek. A 2003-as Mi a manó című amerikai filmet azért mutatják a pingvineknek, hogy felkészítsék őket a látogatókra, amikor az akvárium szerdán újranyílhat a korlátozások enyhítése nyomán.

„Miközben élvezik ezeket az ünnepi filmeket, nyugodtak, éppen úgy, ahogy mi emberek. Tudjuk róluk, hogy ők is ugyanúgy nézik és hallgatják a látogatókat, ahogyan a látogatók nézik őket” – tette hozzá Pettitt.

Az akvárium az állatkertekhez és más intézményekhez hasonlón november eleje óta zárva van a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt angliai zárlat miatt.

Korábban mi is írtunk arról, hogy a hazai állatkertek oroszlánjainak a tavaszi karantén alatt kifejezetten hiányzott a látogatók társasága.

A magyar állatkerti oroszlánoknak már nagyon hiányoznak a gyerekek

A koronavírus-járvány miatt zárva tartanak az állatkertek, így a látogatói bevételektől elesnek, de az állatok folyamatos gondoskodást igényelnek, ami viszont pénzbe kerül. Megkérdeztük a magyar állatkerteket, hogyan élik túl a következő hónapokat.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.