Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
A járványszkeptikus kijelentéseiről ismertté vált Gődény Györgyöt a múlt pénteken állították elő, majd rémhírterjesztés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Később a gyógyszerész-influenszer elmondta, panaszt tett az eljárás miatt.
Ügyéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnél érdeklődött a 24.hu. Ott azt közölték, hogy
egy rémhírterjesztéssel gyanúsított férfi a kihallgatása során panasszal élt a gyanúsítás ellen, valamint a lakásában tartott kutatás és az otthonában lévő eszközök lefoglalása miatt is, de az ügyészség mind a három panaszát elutasította.
Gődény korábban azt nyilatkozta, hogy nem követett el bűncselekményt, és azt is leszögezte: semmin sem változtat, tovább folytatja a tevékenységét.