„Abban a pillanatban, ahogy a demokrácia nem demokrata tagsággal bír, halálra van ítélve” – tíz éve halt meg Ranschburg Jenő

Ranschburg Jenő 1935. december 19-én született Budapesten. Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia. Sikere abban volt, hogy szakmai véleményét a laikus közönség is megértette, ezért volt különösen népszerű a televízióban a Családi kör szakértőjeként.

Ranschburg a hvg.hu-nak egy ízben azt magyarázta, hogy szerinte a morál is összefüggésben van az olvasottsággal. Az ember fejében élő irodalmi alakok ugyanis modellként vagy elriasztó példaként szolgálnak.

„Ezt persze nem gondoltam így végig, amikor elhatároztam: irodalmat kedvelő és az olvasásban gyönyörűséget lelő gyerekeket fogok nevelni. Ugyanis nemcsak mindenki elől elrejtett író, költő voltam világéletemben, hanem eredetileg magyartanárnak készültem. Ám a gyógypedagógiai tanárképzőbe vettek fel. Nem tudtam, mi fán terem, csak a pedagógia vonzott benne. A pszichológiáról addig semmit sem hallottam, de a gyermeklélektant egy később nevessé lett csinos fiatalasszony tanította, Lányi Miklósné. Biztosan ez is motiválta az érdeklődésemet; a főiskola végeztével beiratkozzam az ELTE esti tagozatára pszichológia-magyar szakra” – mesélte.

A pszichológiai tudományos ismeretterjesztést mindig is szívügyének tekintette, a családi és iskolai gyereknevelés témakörében számos könyvet, cikket írt. E mellett többször kifejtett véleményét közéleti kérdésekben is.

2008-ben például elég baljós képet festett fel egy interjúban a demokráciáról:

„Úgy gondolom, a demokrácia kezét legjobban maga a demokrácia köti meg. Ha antidemokratikus tendenciák ellen védekezik, folyton arra kell vigyáznia, hogy ő maga demokrata maradjon. Pedig van, hogy nem demokratikus módon lehet csak védekezni nem demokratikus támadással szemben. Ha nem demokratikus módon védekezik, akkor megsérti a demokrácia elvét, ha meg demokratikus módon védekezik, akkor alulmarad. Ebből és még egy-két dologból számomra az következik, hogy a demokráciának nincs nagy perspektívája.

A demokráciát csak demokraták tudják csinálni.

Abban a pillanatban, ahogy a demokrácia nem demokrata tagsággal bír, halálra van ítélve, mert védtelen. … Ami végképp pesszimistává tesz, az valóban az, hogy nemcsak demokraták, hanem jóléti társadalom is kell a demokráciához. Ha Weisz néni, hóna alatt egy libával elmegy két ember mellett Svájcban, akkor az a két ember maximum megállapítja, hogy Weiszéknél ma libavacsora lesz. Ha ugyanez egy nem jóléti társadalomban történik, akkor felteszik a kérdést, honnan van libára pénze Weiszéknek, amikor nekik főzőkolbászra sem futja” – magyarázta a 24.hu-nak.

Ugyanitt azt is kifejtette, hogy a magyar társadalom hosszú időre egyfajta infantilis állapotban van, ezt szokta meg:

A Horty-korszaktól kezdve a Kádár-korszak végéig van egy közös vonulata Magyarországnak: az hogy „megkíméltek” bennünket a gondolkodástól. Mindig megmondták nekünk, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt mondták, hogy csak jó és rossz között lehet választani, átmenetek nincsenek, valami vagy szép, vagy csúnya, vagy gonosz, vagy jóságos, vagy rajongani kell, vagy gyűlölni. Ez egy mentális attitűd, generációkon keresztül tanultuk, és ennek a levét isszuk ma. Sokan ma sem akarnak gondolkodni, azt mondják, „van itt valaki, ő majd gondolkodik helyettem, ő mindent elintéz nekem”. Így nem lehet demokráciát csinálni. Ettől a perctől kezdve, minden attól függ, hogy ki az, akit kiválasztottam erre a szerepre. Ha az egy Mátyás király, akkor egész jó, de ha egy Caligula, akkor nagy baj van.

Ranschburg Jenő természetesen leginkább a gyereknevelés szakértőjeként volt ismert, a legendás Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás pszichológustrió egyik tagjaként számtalan szülőnek, pedagógusnak mutatott utat. A fiatalkori devianciák okait mindig a családra vezette vissza.

Egy másik interjúban így nyilatkozott erről:

„A gyermekkori rendellenességek okait keresve mindig eljutunk a családhoz, annak széteséséhez, a család életén belüli diszharmóniához, a szülő-gyermek kommunikáció hiányához. Ezenkívül természetesen az anyagi problémákra is visszavezethető ez a tendencia. Én még egy olyan világban nőttem fel, ahol mindenki szegény volt. Ma, amikor eszméletlen vagyonok nőnek ki a szemünk láttára a földből, sokkal nehezebb elviselni a szegénységet. Ráadásul nagyon értékvesztett lett a társadalom. A gyerekek számra is egyetlen igazi, megragadható érték van: a pénz. Mindemellett egy olyan paradoxonnal is szembe kell néznünk, hogy a gyerekek nagyon korán érnek fizikailag és már kora tizenévesen olyan magatartásra képesek – akár a heteroszexualitás, akár a bűnözés terén –, mint a felnőttek. Ehhez a böhöm, mindenre kész testhez viszont infantilis lélek, éretlen mentális állapot járul.”

Ezzel összefüggésben nagyon fájlalta, hogy a rendszerváltással megszűntek a szervezett gyerekközösségek:

„Nyilván sok igazság van abban, amit az úttörőmozgalomról negatív értelemben mondanak, de ne felejtsük el, hogy akkor Ej, haj, száz torokból szállt az énekszó. Ez a fajta gyerekközösség nagyon hiányzik. Hívják cserkésznek, úttörőnek, vagy bárminek, mindegy. Ezekben a közösségekben nagyon sok dolgot tudnak megtanulni a gyerekek az együttélés alapvető szabályaitól kezdve, a vétek felfedezéséig, az ítélkezésig, a büntetésig. A gyermekközösség a felnőtté válás hihetetlenül fontos eszköze, és ennek ma nyoma sincs. Ha hatalmam volna, óriási erőfeszítéseket tennék arra, hogy ilyen gyermekközösségeket létrehozzak. A fiatalkori bűnözés elterjedésének is egyik nagyon fontos oka szerintem ezek hiánya. Egyébként a felnőttvilágban is komoly hiányosságok vannak a közösségi életben.”

Az 1970-es években Ranschburg Jenő beszélt itthon először arról a nyilvánosság előtt, hogy a szeretet tanult magatartás, amely a szülő-gyerek kapcsolatban a korai időszakban alakul ki, illetve milyen veszélyei vannak, ha ez nem alakul ki. Hogy mindez devianciához, kábítószer-fogyasztáshoz, bűnözéshez vezethet.

„Mély meggyőződésem, hogy három-négy esztendős korban már vannak olyan jelek mind a gyerekek viselkedésében, mind családi hátterükben, amelyek alapján ilyenfajta prognózisok felállíthatók, és ami még fontosabb, a megelőző munkát is ekkor kellene elkezdeni. Kilenc-tízéves korban bizonyos magatartásformák már visszafordíthatatlanok”

Megpróbált különböző fórumokon javaslatot tenni ebből kiindulva, hogy indítsanak el szűrővizsgálatokat e területen, de nem járt sikerrel, mint mondta, ez valamelyest hozzájárult idő előtti nyugdíjba menéséhez. Szerinte a mai világ az olyan feladatokat szereti, amelyeknél mérhető az eredmény, ez esetben azonban a hatás tizenöt év múlva jelentkezne csak igazán.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: