Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az nem derült ki, lefutották-e a teljes szigetkört.
A Fekete Özvegy után újra Marvel-produkciót forgatnak Magyarországon: a Moon Knight-sorozat főszereplője Oscar Isaac lesz, aki Ethan Hawke-kal együtt már Budapesten van.
Az RTL Klub riportere, Gosztonyi Zsolt a Margitszigeten találkozott a két sztárral nemrég, mint az Indexnek elmondta, a színészek éppen egy pad mellett nyújtottak futás után.
A lapnak a tévés elmondta, azonnal odament hozzájuk, hogy megkérdezze, készíthetne-e egy közös képet velük, amire a színészek igent mondtak. Azt is megtudakolta, mi járatban vannak Budapesten – így derült ki, hogy filmet forgatnak, egészen pontosan „mozitörténelmet csinálnak”.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.