Titkos orgiáról ereszen menekülő, fülön csípett konzervatív politikus, jachton hűtlenkedő jobboldali honatya, meleg, de homofób nézeteket hirdető plébános, cölibátusi fogadalmát megszegő pap, házastársát megcsaló férj, illetve feleség. A való életből vett olyan példák ezek, amelyek napvilágra kerülésekor még azokban is felmerülhet a gondolat, miként tarthatók fenn akár hosszú éveken keresztül ezek az ellentmondásos élethelyzetek, akik nem akarnak ítélkezni, megmondani például azt, hogy erkölcsileg mi a helyes, mi helytelen mások számára.

A fenti esetekben közös, hogy az „elkövetők” egyfajta kettős identitásban éltek, épp ezért titkolózásra kényszerültek. Az ilyen, „bűnben élő” ember el akar rejteni egy fontos tényt az életéből, amiről, ha kiderülne, joggal gondolhatja, hogy nem maradna következmények nélkül. Nem is feltétlenül büntetőjogi értelemben – mint a pedofília esetén –, hanem attól tart, hogy az addigi szűkebb vagy tágabb környezete elfordulna, addig megszokott élete a feje tetejére állna: kitagadná a családja, az egyháza és mindenki, akik addig megbíztak benne. A kitaszítottság érzése pedig minden társas lénynek fenyegető.

A kettős életre – annak kockázatossága ellenére – motiváló lehet az, ha valaki úgy érzi, csak így tudja összeegyeztetni a személyes vágyait és a társadalmi elvárásokat. A modern világban rendkívül sok írott és íratlan szabály, szokás, törvény, elvárás van, amelyeknek betartása nem mindenkinek sikerül, de legalább a látszatát szeretné fenntartani, hogy ezek irányítják az életét. Ilyenkor jön képe a második, titkos élet, mint olyan alternatív út, ahol az effajta kettős identitás fenntartásával egyszerre tudja a társadalmi megfelelést és a saját vágyai kielégítését is kipipálni. Persze vannak olyanok – ők a jelentős kisebbség –, akiket ez a helyzet még fel is villanyoz, akiknek a kettős élet, izgalmat, kalandot, újabb és újabb andrenalinlöketet jelent. Ezekben az esetetekben egyik fele az életnek lehet, hogy már megszürkült és unalmas, ezért az illető szükségét érzi, hogy egy olyan „második ént” is létrehozzon, ami egyben menekülőútként is szolgál a munka és a magánélet problémái elől.

Csakhogy ebben az állapotban – a szakirodalom megfigyelései alapján – szinte lehetetlen hosszú távon egészségesnek maradni, sok esetben pszichológiai tünetekben csúcsosodik ki az a rengeteg feszültség, amivel a kettős élet óhatatlanul is együtt jár. Ezek megnyilvánulhatnak kényszerbetegségekben vagy pszichoszomatikus betegségek, esetleg pánikrohamok, álmatlanság vagy depresszió formájában. Ekkor jönnek képe a különböző megküzdési mechanizmusok, amelyek sokszor olyan addikciókban öltenek testet, mint például az alkoholizmus, gyógyszerfüggőség vagy a drogozás. Igaz, léteznek pozitívabb alternatívák is, például a meditáció, az imádkozás vagy az intenzív mozgás. Ezek mellett a szenvedő alany olykor igyekszik pszichológiai védekező mechanizmusokat beépíteni az életébe, ami lehet olyasfajta elhatárolás, amikor az illető megpróbálja elkülöníteni a fejében a kettős életét, külön ,,dobozokba” szétválogatva az eltérő életeihez tartozó gondolatait, érzéseit és viselkedését. Csakhogy az ezzel az élettel járó őszintétlenség óhatatlanul visszahathat az egyén kapcsolataira: leépül a bizalom még a romantikus és baráti kapcsolatokban is. Ez pedig az intimitástól való félelmet és úgy általánosságban a tartózkodó magaviseletet erősítheti, ami előbb-utóbb elvezet a magányosságig – állapítják meg a NeuroLaunch szakértői.

Többször megesett a közélet porondján mostanában, hogy titokban meleg emberek (hogy csak a legismertebbeket említsük: Szájer József vagy Bese atya) álltak ki a heteronormativitás mellett. Ezek az emberek korábban olyan konzervatív közegben mozogtak, ahol a melegség megélése bűnös dolognak számít, így még inkább ellentétbe került a külvilág felé mutatott, illetve a benső énjük.

Az egyház kétezer éve nem gondolja elfogadhatónak a meleg kapcsolatokat, Magyarországon ugyan 1961-ben dekriminalizálták a homoszexualitást, a WHO pedig 35 éve úgy döntött, hogy kiveszi a betegségek nemzetközi jegyzékéből, az effajta kulturális és társadalmi háttérrel szinte természetes, hogy a melegséghez még ma is könnyen ragad szégyen, bűntudat és rejtőzködési vágy. Ezen a hosszú úton első lépés olykor a látens melegség, amikor még a személynek önmaga előtt sem tisztázott a szexuális irányultsága, viszont a tudatalatti vágyuk és a világnézetük okozta feszültséget azzal kompenzálják, hogy homofób véleményeket fogalmaznak meg. Következő ok lehet az úgynevezett internalizált homofóbia, amikor a heteronormativitás annyira mélyre vésődött, hogy az egyén akkor is utálkozó-gyűlölködő megjegyzéseket tesz a melegekre, ha közben tudja, hogy voltaképp ő maga is e közösséghez tartozik. Ezekben az esetekben felléphet a megfeleléskényszer vagy a konformizmus is, amikor a közösséghez tartozástért az egyén még az autonómiáját és az önazonosságát is képes beáldozni.

Elliot Aronson amerikai szociálpszichológus szerint az emberek mindig igazolni akarják a saját cselekedeteiket, és igyekeznek egy olyan, logikus történetet felépíteni, aminek a segítségével jó színben tudnak maguk és mások előtt is feltűnni. Ennek elérése azonban a kettős életet élők esetében különösen komplikált, és gyakran a kognitív disszonancia kialakulásához vezet. Ez a feszültségi állapot akkor lép fel, amikor az egyén egyszerre tart fenn – önmagára nézve – ellentmondásos hiedelmeket vagy véleményeket. Aki a kognitív disszonancia feszültségében él, igyekszik ezt az érzést csökkenteni, például racionalizációval, a cselekedeteinek a folytonos megindoklásával.

A kettős identitás fenntartása egyaránt nehéz lehet egy papnak vagy egy szeretőt (különösen egy meleg partnert) tartó családos embernek. Az ebből adódó feszültségre átmeneti megkönnyebbülést jelenthet, ha igyekszik az egyik identitásában példamutatóan helytállni, például hűtlen férj, de jó apa, vagy nőtlenségre fittyet hányó pap, de híveivel törődő kiváló plébános. Ám ha ez a kettős állapot sokáig megmarad, az olyan tünetekben is megmutatkozhat, mint kényszeres rendmánia, állandó kézmosás.

Nehéz, de lehetséges ebből az állapotból kikeveredni, ebben segít, ha az egyén egy barátját beavatja mindkét életébe, kizárja az életéből a káros vagy nem önazonos részeket, ami azzal is járhat akár, hogy véget vet kapcsolatoknak, munkahelyet vált vagy elköltözik. Olyan életre rendezkedik be, amit fenntarthatónak érez, és igyekszik őt elfogadó emberekkel körbevenni magát. De mivel ez mindig összetett folyamat, érdemes pszichológus segítségét kérni.

Nyitóképünkön Bese Gergő látható.