Jön az Anthrax

Jövő vasárnap a budapesti Barba Negrában lép fel a trash metal négy nagy együttesének egyike.



Elmondjuk-e, hogy félreléptünk?

A titok egy kapcsolatban hosszútávon romboló hatású, így van ez akkor is, ha soha nem derül fény rá, és akkor is, ha igen. A tényleges kimenetel többek között attól függ, milyen a résztvevők személyisége, érzelmi érettsége, önismerete, milyenek a kapcsolati mintáik. Porkoláb-Minarik Annamária pszichológus cikke.


Leckét adott a világnak antirasszizmusból egy ötéves kisfiú

Rengetegen osztották meg azt a Faceboook-bejegyzést, amelyben egy anyuka mesélte el fia kívánságát. A fiú ugyanolyan hajat szeretett volna, mint amilyen barátjának van, hogy az iskolában ne keverjék össze őket. Merthogy a kisfiú szerint ő és fekete barátja között csak a frizura jelenti a különbséget.



Erős programmal készül a VinCE Budapest

Minden évben ez idő tájt már felfokozott érdeklődéssel várják a szakma képviselői, szakújságírók és borkedvelők egyaránt, vajon sikerül-e a korábbi évek programjaihoz hasonló intenzitású mesterkurzusokkal, bemutatókkal, rangos kiállítókkal előrukkolnia a VinCE Budapestnek.


Az Aranypecsét sörei

Húsz ország közel kétszáz sörfőzdéje több mint ezer sörrel nevezett a csehek idei, 27. Arany Sörpecsét nemzetközi versenyére. Összesen 95 díjat osztott ki a szakmai zsűri. Egy bronz a magyaroknak is jutott.






Magyar sört a románoknak

A bukaresti sörösöknek jól kezdődik majd a jövő hét. Magyar főzdék mutatkoznak be március 7-én a román fővárosban.


Tévedésből kapott Michelin-csillagot egy étterem

Ha már az Oscar-díj kiosztón lehet nagyot tévedni, akkor a gasztronómia világában is előfordulhat óriási baki. Esetünkben nem a cukrot keverték össze a sóval a konyhán, hanem mértékadó minősítők két éttermet egymással.







Kiderült, mégsem törlődnek teljesen kisgyermekkori emlékeink

Elképesztő fejlődésen megy át az emberi agy életünk első néhány évében, a bonyolult folyamat közben pedig furcsa pszichológiai-neurológiai jelenségek is feltűnnek. Miért felejtünk el mindent, ami hároméves korunk előtt történt, és hogyan képesek a gyerekek mindenféle nehézség nélkül két vagy akár több nyelvet is megtanulni?


Csirke trikolórban - recept

Ha létezik borok királya, meg királynők bora, akkor miért ne létezhetne a „baromfik királynője” is - gondolhatta Brillat-Savarin, amikor ezzel a jelzővel illette a bresse-i csirkéket.