Bocuse d'Or kisokos

A világ gasztronautái a konyhaboxokon innen s túl ezekben az órákban Lyonban gyülekeznek. A 30. Bocuse d'Or első napján, kedden a 12-es versenyállásban Széll Tamás séf és Szabó Kevin commis. Eredményhirdetés szerdán este 6 óra körül várható.





Madonna: "Én a szeretetet választom. Velem vagytok?"

A popsztár a washingtoni Nők menete megmozduláson mondott nagy vihart kiváltó beszédet, amelyben a Fehér Ház felrobbantásáról is szólt, metaforikusan. Most néhány ponton kiegészítette az ott elhangzottakat.


Tragédia és gyászmunka: módszertani segédletet is kaptak a tanárok

A buszbaleset utáni első tanítási napon, hétfőn – amelyet nemzeti gyásznappá is nyilvánított a kormány – valamilyen formában minden iskolában szót kell ejteni a történtekről. Erről a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet is rendelkezik. Ezt a kényszert persze nyilván minden pedagógus érzi – rendelettől függetlenül is.



A tragédia, amely örökké velünk marad

A nemzeti gyásznapon a január 20-i buszbaleset áldozataira emlékezünk – és emlékeznek a túlélők, sokkosan, a tragédia közelében. Hogyan támogathatja őket környezetük? Mi a szerepe ilyenkor az iskolának? Ferber Eszter és Singer Magdolna gyásztanácsadók írása.




Harminc alatt azt sem tudjuk, mi az a takarékoskodás, mégis félre kéne tenni

A felnőttkor kapujában az ember mindenre gondol, csak egy dologra nem: arra, hogy a kiszámíthatóbb jövőjéért félretegyen. Hiába kerül egyre gyakrabban a figyelem középpontjába, a fiatalok – talán érthető módon – nem hogy a nyugdíjas évekre, de még a középtávú céljaikhoz sem takarékoskodnak eleget. Elmondjuk, miért kellene mégis.


Bocuse d’Or start

Bár a versenynapok csak jövő hét kedd-szerdán lesznek, Lyonban már minden a 2017-es Bocuse d’Or döntőről szól, amelyen huszonnégyen indulhatnak a világ legjobb szakácsa címért, köztük az Európa bajnok, Széll Tamás


"Az esküvőre felkészítenek, a válásra és a temetésre nem"

Január a válás hónapja: ekkor történik a legtöbb szakítás. Tényleg kódolva van már a legelején a kapcsolat halála? A vallási kérdések verik a legnagyobb éket a felek közé? Visszahozható még a kapcsolat, ha megjelent a szerető? Gönczi Dorka párkapcsolati mediátorként segíti a békés megegyezésben a váló feleket. Interjú.



Ossobuco zenei aláfestéssel - recept

A nálunk is igen népszerű, legközelebb júniusban újra Budapesten fellépő holland hegedűművész, André Rieu amellett, hogy a hangszere virtuóza, az asztali örömöket sem veti meg. Zenekarának külön séfje van, aki gondoskodik arról, hogy a gyakori turnék során is a legjobb ellátást kapja a mester és zenészei. Kedvence az olasz ossobuco.


Egy nappal agyműtéte után már tudott szoptatni egy kecskeméti kismama

Egy kecskeméti kismama terhessége idején tudta meg, hogy jóindulatú agydaganata van. Kisfia születése után Szegeden műtötték meg, speciális eljárással. Miután egy nappal az operáció után kiengedték az intenzívről, újra tudott szoptatni. Férje mellette áll, kisfiukat is ő neveli most nagyrészt – derül ki a Délmagyarország cikkéből.