hvg.hu: Néhány napja meghívót kaptam egy budapesti válási buliba. Ön pedig többek közt hivatásos mediátorként azzal keresi a kenyerét, hogy válni tanítja az embereket. Szép lassan eljutunk odáig, hogy egyre kevesebb vér folyik a válás során?

Gönczi Dorka: Örülök neki, hogy ezek szerint már Magyarországon is megjelentek az Egyesült Államokban ma már teljesen hétköznapinak számító rendezvények, az ún. divorce eventek. Ezeket szó szerint antiesküvőként kell elképzelni, ahová meghívják az egész rokonságot, a barátokat. Ilyenkor ugyanúgy hozzák a tortát, lövik a tűzijátékot és pukkantják a pezsgőt. Persze gyorsan tegyük hozzá: a legtöbb esetben jelentős anyagi biztonság kell ahhoz, hogy valaki ennyi humorral és öniróniával viszonyulhasson a váláshoz, mert úgy egészen más szétmenni, ha mindenki tudja, hogy mindkét váló fél rendelkezésére áll egy olyan személyes vagyon, amiből újra tudja indítani az életét. Nyilván ebből a szempontból a szomorú magyar valóság többnyire egészen más képet mutat. Ettől függetlenül, én örülnék neki, ha a válási buli nálunk is hagyománnyá válna, mert ezáltal is azt látnák a közös gyerekek is, hogy a szüleik nem ölik meg egymást egy hatalmas bárddal. Visszatérve Amerikára: ott a mediáció, amit mi is csinálunk, szintén bevett szokás, a mediátor egy fontos ember, aki abban segít, hogy a felek minél békésebben és gyorsabban meg tudjanak egyezni egymással, szem előtt tartva a közös gyerekek érdekeit. Sajnos Magyarországon tapasztalataink szerint a válás során mindössze tízből egy pár képes a gyerek érdekét a saját személyes érdekei elé helyezni.

hvg.hu: Magyarországon mennyire veszik komolyan a mediátorokat? Hol van ma az ő helyük a mai magyar valóságban?

G. D.: Alapvetően három csapásirány van. Egyrészt akkor fordulnak hozzánk, amikor a kátyúba került kapcsolatot szeretnék megmenteni, másrészt a válás során segíthetünk megegyezni a gyerekelhelyezésben, vagyonmegosztásban, továbbá az újraházasodás után létrejött mozaikcsaládokat támogatjuk az összerendeződésben. Alapvetően nincs könnyű dolgunk, mert kicsi korunk óta arra kondicionálnak mindannyiunkat, hogyan találjuk meg a párunkat és házasodjunk meg. Az esküvőre felkészítenek, a válásra és a temetésre nem. Viszont mi mediátorok sem fogjuk megmondani a tutit. Sajnos jellemző, hogy miközben esze ágában sincs békülni, csak azért akar mediálni az ügyfél, hogy a folyamatban lévő peres eljárásban, a pozitív megítélés reményében, a bíró előtt villoghasson azzal, hogy ő mennyire meg akart egyezni. Ezen túl az ügyfél nem egyszer sértődik meg, mikor rájön, hogy mi nem fogjuk őt visszaigazolni, nem fogjuk kimondani, hogy neki van igaza a másikkal szemben. Nem egyszer azzal a szándékkal keresnek fel bennünket, hogy kijelentsük: a másik alkalmatlan apának vagy anyának. Egyébként pont a függetlenség és a pártatlanság érdekében mediálunk ketten férfi kollégámmal, a párkapcsolati szakértő Varga Zsolttal.

Fülöp Máté

hvg.hu: Amikor megpróbálják bevonni a játszmába, a mediátor hogyan menti a helyzetet?

G. D: Egyszer például egy nagymama elhozta nekünk egy zsákban az unokája használt, koszos harisnyáit, mert ezzel akarta bebizonyítani, hogy a menye, a kedves édesanya mennyire nem gondoskodik az unokáról. Miután kiborította a szennyest az asztalra, próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez mennyire nem tartozik ide. Még kismillió hasonló történetet tudnék mesélni a mediáció szempontjából reménytelen kategóriából. Egyébként megfelelő kommunikációs stratégiával a normális ügyfelet meg lehet győzni arról, hogy ez most az a fórum, ahol mindent őszintén kipakolhat magáról, a párjáról és a házasságáról. Ami a mediátornál elhangzik, az ott is marad, peres eljárásban nem idézhető be a mediátor. Persze ettől függetlenül van olyan, aki bepróbálkozik azzal, hogy én majd elmondom a bíróságon, hogy a felesége és a férje hány másik emberrel létesített szexuális kapcsolatot.

hvg.hu: Hogyan veszik rá az ügyfeleket a teljes őszinteségre és nyitják meg őket olyannyira, hogy akár egymás előtt is vállalják mondjuk azt, hogy az egyikük már egy jó ideje szeretőt tart?

G. D.: Mindig elmondjuk, hogy nem vagyunk szexuálterapeuták, pszichológusok, de egy párkapcsolati tanácsadás, mediáció esetében többek közt azzal vesszük rá őket, hogy bőven kapnak tőlünk bőr alá szúrt kérdéseket. Például mindennél beszédesebb, hogy mi történik az intimitás terén. Azt látjuk, hogy a házasságokban, a hosszú távú kapcsolatokban mintha nem tulajdonítanánk elég nagy jelentőséget a szexualitásnak. Sokszor derül ki a válófélben lévő ügyfelekről, hogy évek óta nem voltak együtt, sőt már azt sem tudják, hogy egyáltalán hol és hogyan érjenek egymáshoz. A kapcsolatot az ilyen szintű elhidegülésből szinte lehetetlen visszahozni. Tapasztalataim szerint a kapcsolat akkor is veszett fejsze, ha a felek nem egyeznek a vallási kérdésekben sem.

hvg.hu: Kicsit furcsa ezt a 21. században, közvetlenül a szexuális elhidegülés után fő válóokként hallani. Pontosan hogy is van ez?

G. D: Bizony, a vallás kérdése még ma is rendkívül mélyre tud menni. Olyat is bőven látunk, hogy egy mélyen hívő és egy ateista éveken át a legnagyobb békében él egymással, majd jönnek a tipikus ütközőpontok: legyen-e templomi esküvő, megkereszteljék-e a gyereket, kapjon-e vallásos nevelést, milyen iskolát válasszanak neki? Volt olyan párunk, ahol a gyerek az egyik héten muszlim szokások és hagyományok szerint élt, majd a következő héten kipát hordott és szépen sabbatolt. Amikor az apukánál volt, akkor az egyik, utána a másik. Nem csoda, hogy elváltak, és azt sem nehéz megjósolni, hogy ebből később a gyerek részéről minimum súlyos identitásválság és lázadás lesz.

Fülöp Máté

hvg.hu: És mi a helyzet akkor, amikor belép a harmadik fél a kapcsolatba? Menthető a házasság, amelyben valaki komolyan félrelépett?

G. D.: Szerintem már onnan sincs visszaút, vagy ha van is, az meglehetősen nagy áldozatokkal jár. Ha túl is jutnak a válságon, a félrelépő fél örökre büntetés alatt marad, arról nem is beszélve, hogy neki egy életre ott marad a bűntudat. A félrelépés egy olyan sérelem, ami később folyton belülről feszíti a kapcsolatot. Egyébként hatalmas kihívás számunkra, amikor a hatszemközti beszélgetés során az egyik fél bevallja, hogy most van egy külső kapcsolata, majd arra kér bennünket, hogy ezt ne mondjuk el a férjének/a feleségének. Ilyenkor hatalmas önuralomra van szükség, hogy még a legapróbb metakommunikációval és utalással se buktassuk le a másikat, hiszen köt minket a titoktartás. Ha később a mindkét féllel folytatott, közös beszélgetés során, több mediációs alkalom után sem derül ki, hogy az egyiküknek szeretője van, akkor nincs sok értelme folytatni a közös munkát.

hvg.hu: Mellélövök, ha azt gondolom, hogy mire a mediációig jut a történet, addigra már legalább az egyik fél valahol mélyen, belül eldöntötte, hogy válni akar?

G. D.: Ez így van. Amikor eljön hozzánk egy pár, már az első pár mondat után látszik, hogy kettejük közül ki akarja jobban a válást. Párkapcsolati mediációs folyamatokban néha vezetünk egy online naplót közösen az ügyfelekkel, és ezen keresztül folyamatosan kőkemény feladatokkal bombázzuk a párokat, és derítjük ki, hogy van-e még remény. Az például nagyon durva, amikor egyik este úgy kell megfőzniük a vacsorát és úgy kell tálalniuk, hogy közben végig összeérintik az egyik testrészüket. Ez lehet a válluk, a hátuk, a derekuk vagy a fenekük, bármi. Eddig nagyon keveseknek sikerült a feladat végrehajtása. Amúgy azok is kipróbálhatják, akik jóban vannak, nem lesz könnyű! Ezen túl az is egy tipikus „házi feladat”, amikor egy héten át minden egyes nap kívánságokat, kéréseket kell írniuk egymásnak, és ezt be kell dobniuk egy befőttes üvegbe. A hét végén kihúznak egyet, és a következő héten teljesíteniük kell azt a kívánságot.

hvg.hu: És mit írnak? Fürödj gyakrabban?

G. D.: Tudom, hogy ezt most poénból kérdezte, de ez amúgy tényleg meglepően gyakran szerepel a kívánságcédulákon. Pár példa: szeretném, ha gyakrabban tennéd be a mosást, a zoknijaidat végre te párosítanád össze, gyakrabban mosnál fogat, stb. Sokszor a legbanálisabb dolgokat kérik. Az is nehéz feladat, amikor kapnak egy képet, és közösen kell mesét írniuk, de úgy, hogy happy end legyen a vége. Akárhány ügyféllel csináltuk végig a feladatot, a történetet mindig a nő fejezete be. Az is tipikus volt, hogy a feladatok végére érve, a férfiak jobban elfáradtak, a nők még reménykedtek, dolgoztak volna a kapcsolaton, de a férfiak már menni akartak. Legalábbis a mi ügyfeleink közt ez volt a tipikus minta.

Fülöp Máté

hvg.hu: És mit lát? Általában hol csúsznak el a párkapcsolatok?

G. D.: A szakítással végződő kapcsolatok általában már a legelején elcsúsznak azzal, hogy a pár tagjai nem tisztázzák egymás közt, hogy melyiküknek pontosan mire lenne igénye. A kapcsolat halála már az elején kódolva van, ha nem beszélik meg, hogy fontos-e a papír, szeretnének-e gyereket, milyen házban akarnak élni, de hogy ne csak ilyen hardcore példákat említsek, sokszor az sem derül ki, hogy ki mivel tölti a legszívesebben a szabadidejét, mi legyen a hétvégi program, ki kirándulna, ki olvasna, ki sportolna szívesen. Feltételezik a másikról, hogy majd magától kitalálja, hogy mit akarunk. Szerelmesek lesznek egymásba, fejben eldöntik, hogy merre mennek, csak ezt a másikkal nem osztják meg, majd 20 év házasság után ezt mind keményen számon kérik egymáson. Ez egy rendkívül tipikus párkapcsolati minta. A valódi vágyainkat hihetetlenül sokáig, akár évtizedekig képesek vagyunk elnyomni magunkban.

hvg.hu: Van bevett módszerül a gyermekelhelyezési harcok oldására?

G. D.: A kérdést próbáljuk minél praktikusabban megközelíteni. Például azt mondjuk, hogy képzeletben induljunk el hétfő reggel 8 órától. Kinél van a gyerek? Ki viszi el az óvodába, iskolába? Na, az esetek jelentős részében már itt elbizonytalanodnak, aztán ahogy elérünk odáig, hogy ki menjen el a gyerekért az óvodába, az iskolába, jön a pfujolás, hogy nem hozhatja el az anyád, a nővéred, a barátnőd, stb. És akkor szépen végigmegyünk így az egész héten.

hvg.hu: Amikor túlestek a váláson, és mozaikcsalád jön létre, amelyben legalább az egyik felnőttnek van egy vagy több gyermeke egy korábbi párkapcsolatból, ott mi a praktikus tanácsuk?

G. D.: A mozaikcsaládtól sokan félnek, de ezek a családok remekül tudnak működni, egy fontos feltétele van: ha a felek, akik összetolják, amijük van, jórészt azonos értékrenddel rendelkezzenek. A mozaikcsaládok egyébként elsőre azt a feladatot kapják tőlünk, hogy még a kezdetek kezdetén üljenek le mindannyian, és beszéljék meg, hogy az új családi felállásban kinek mi lesz a feladata. Például ki viszi le a szemetet, ki főzi a vacsorát, ki sétáltatja a kutyát, stb. Nagyon fontos, hogy ebben a gyereknek, még a 3 éves Danikának is legyen valami kötelessége, feladata. Azt is szoktuk javasolni, hogy a házirendet mindenki írja alá, majd tegyék ki a lakásban egy jól látható helyre, a miénk például a hűtőre van felragasztva. Ennek borzasztóan jó pszichés hatása van, mert keretet és ritmust ad a család életének, arról nem is beszélve, hogy hivatkozási alap arra, hogy mit kérhetünk számon egymáson. Nincs bizonytalanság és felesleges egymásra mutogatás. Ezt amúgy a nem mozaikcsaládban élők is kipróbálhatják. Mindenkinek jót tesz.