Van rá esély, hogy kitörjön egy erdélyi vulkán

Bár több tízezer éve nem működik, fennáll a lehetősége annak, hogy az erdélyi Csomádnál lévő vulkán valamikor aktivizálódik. Az erről szóló kutatási eredmények más szunnyadó vulkánok működését is jellemezhetik – mondta Harangi Szabolcs, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vulkanológiai kutatócsoportjának vezető kutatója a köztévé hétfő reggeli műsorában.



Szeretik a turisták a csodazongorát a milánói világkiálltáson

A Milánói Világkiállítás magyar pavilonját naponta mintegy 1500 látogató keresi fel, de hétvégeken ennél jóval többen tekintik meg a magyar bemutatót, az Életkert Pavilont - mondta Rétfalvi Flóra, az expó magyar pavilonjának kommunikációs koordinátora magyar újságíróknak.



Tíz sorozat, amit semmiképp ne hagyjon ki a nyáron

A nyár igazi aranybánya a sorozatok kedvelőinek, ilyenkor iszonyatos mennyiségű széria mutatkozik be, vagy jelentkezik új évaddal. Ráadásul folytatódik az a tendencia is, hogy mozisztárok pártolnak át a tévéhez, hiszen idén nyáron például Colin Farrell, Tim Robbins, Bradley Cooper és Jack Black is feltűnik majd a képernyőn. Az óriási kínálatból kihalásztuk a tíz legígéretesebbnek tűnőt.







Mindenkit beszippant a mocsár

A True Detective minden más szériát elsöprő, tavalyi sikerének egyik kulcsa az amorf módon összekapcsolt nyomozópáros fokozatosan átrajzolt története volt. A másik pedig a mocsár nyomasztó, sokdimenziós értelmezése. Lehet furcsa, de Spanyolországban Alberto Rodriguez szintén e párosra húzta fel a maga lélektrancsírozós krimijét. Nem az ő hibája, hogy bár a Mocsárvidék az HBO sorozattal egy időben készült, és odahaza 2014 legfontosabb filmjeként emlegetik, csak most ért el a magyar mozikba.




Kádár-kori skanzen Felcsúton – ilyen volt az Omega

Noha a koncert előtti események leginkább aktuálpolitikai töltetet sejttettek előre a szombati felcsúti Omega-koncerttel kapcsolatban, végül inkább egy időutazáson vettünk részt. A zenekar a nosztalgiára vágyó kisembereknek és az elkülönített VIP-vendégeknek adta elő a templomosított slágereit. Igen, volt a Gyöngyhajú lány is.



Kamu tudományos cikkek: megint jönnek, lódítanak

Egyre több botrányos eset ássa alá a tudományos publikációk hitelességét. Az évi mintegy 1,4 millió tudományos publikációból ugyan mindössze 500-600 szakcikket vonnak vissza, mert kiderül, hogy nem megalapozott (netán egyenesen hamis), ám a képhez hozzátartozik, hogy a csalások száma az új évezredben megtízszereződött.



„Mi nem tanulunk a demokráciáról, hanem megéljük”

Sok olyan iskola van, ahol mindennel meg akarják ismertetni a gyerekeket, és ezért állandóan csak rohannak, hogy még ez is beleférjen, meg még az is. A diákok azonban tíz év múlva szinte semmire nem emlékeznek. Mindez Norvégiában van, a hasonlóság a magyar viszonyokkal, csak a véletlen műve. Ám a skandináv országban is vannak intézmények, amelyek szembemennek ezzel a trenddel, és bár kevesebb dolgot tanítanak, de azt sokkal alaposabban, a diákok lelkesedésére építve. Az egyik ilyen iskola igazgatója, Bjorn Bolstad mesélt erről a hvg.hu-nak.