Vundersőn, Gesztiméter, Hajós-összes – a legnagyobb tévés bukták

Egymás után ötlik ki a „jobbnál jobb” műsorterveket a kereskedelmi csatornák, ám a nézők juszt sem bírják megállni, hogy át ne kapcsoljanak egy másik adóra. A Csillag születik ötödik szériáját be sem indítják, de korábban is számos show okozott csalódást. Melyik műsor élt a legrövidebb ideig? Ki az a tévés, aki kizárólag bukott produkciókat vezetett? Összeszedtük a legnagyobb buktákat.


Az apa alkoholfogyasztása is árt a magzatnak

Ha az anya rendszeresen fogyaszt alkoholt várandóssága alatt, a születendő gyermeknél úgynevezett magzati alkoholszindróma alakulhat ki. Dél-koreai kutatók kiderítettk, hogy az apa ivászata is árt a kicsiknek - legalábbis az egereknél.


Arktisz: az olvadó jég is melegíti a Földet

Az Északi-sarkvidék "sötétté válása" is melegíti a Földet: az Arktisz távolról sem olyan ragyogóan fehér már, mint egykor, mivel egyre több jég olvad az óceánba, és a jégtakaró így kevesebb napsugarat tükröz vissza - állapította meg egy új kutatás.


Egy tanórányi Mozart az Urániában

A S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve –, a sikeres színházi produkcióhoz hasonlóan, a legjelentősebb, közismert Mozart operákból mutat be rendhagyó operaelőadást Philipp György karmester rendezésében öt énekes és az Anima Musicae Kamarazenekar szombaton délelőtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban



Jó pontot kapott a kritikusoktól a híres műsorvezető utódja

Tetszett a kritikusoknak Jimmy Fallon, aki Jay Lenót váltotta a The Tonight Show műsorvezetői székében az Egyesült Államokban. Első adásában Fallon olyan hírességeket látott vendégül, mint Will Smith és a U2, de benézett Robert De Niro, Mike Tyson, Lady Gaga és Sarah Jessica Parker is.




A közönség is láthatja nemsokára a Németországban talált barbár kincset

Különleges római kori arany- és ezüstkincset talált egy amatőr kincsvadász Rajnavidék-Pfalz német tartomány déli részén. Az illegális ásatásból származó régészeti lelet értéke "messze meghaladja" az egymillió eurót – mondták szakértők kedden Mainzban, ahol bemutatták az V. századi kincseket, köztük egy ceremoniális öltözék arany kiegészítőit, egy ezüsttányért és ezüsttálat, valamint egy aranyozott összecsukható széket.




Kampányszagú lesz a tavaszi fesztivál

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) megduplázza önmagát: a tavalyihoz képest kétszer annyi pénzből, kétszer annyi helyszínen, kétszer annyi programmal várja vendégeit. A beharangozó sajtótájékoztatón a kampány logikájának megfelelően felvonult miniszter, főpolgármester, fő színházmester és még számos potentát. Naná, sikerekről beszéltek.



Egy ókori falura bukkantak Izraelben

Egy ókori falvat találtak Izraelben, amely azért szűnhetett meg, mert lakóit Jeruzsálembe csábították Heródes építkezései, közölte kedden az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).





Aki sosem akart több lenni – John Travolta 60 éves

Soha nem vált nagybetűs ikonná, nem lett akciósztár és különösebb botrányhős sem – John Travolta azonban máig képes meglepetéseket okozni, és ha kell, rácáfol a másodhegedűs státuszra. A színész hatvanadik születésnapja alkalmából a legkarakteresebb alakításaiból válogattunk.



Mégsem lesz idén Csillag születik

Bár korábban bejelentették a tehetségkutató indulását, úgy tűnik, mégsem lesz idén Csillag születik – írja a Bors. A lap szerint nem sikerült annyi versenyzőt találni, amennyivel el lehetne indítani egy ilyen műsort. Az RTL Klub nem erősítette meg a lap információit, Ördög Nóra műsorvezető pedig nem kommentálta a hírt.