Azért ítélem el Orbánt, mert teljesen hiányzik belőle az emberség – mondja az ország legidősebb, százévesen is praktizáló háziorvosa
Körmendi István szerint a háziorvosok a páciens gondját tetőtől talpig a hátukon, a lelkükön viselik.
Körmendi István szerint a háziorvosok a páciens gondját tetőtől talpig a hátukon, a lelkükön viselik.
Többen támadtak rá a konditerem szaunájában.
Az esküvőjük után tíz évvel megújították a fogadalmaikat 2019-ben. Azóta nagyot fordult velük a világ.
A brit nő ebben a házban élte át a második világháborút és a holdra szállást is. Annak idején 200 fontba került az ingatlan.
99 éves volt, 1944-ben deportálták a dachaui haláltáborba.
Jogi szakértők szerint a Kaliforniába emigrált herceg nem tette okosan, hogy nyíltan beszélni kezdett a droghasználatáról.
Az amerikai családapa, Peter Starostecki szereti a tofut. Annyira, hogy ezt kifejezésre juttatta az autója egyedi rendszámtábláján is, ám a hatóságok ezt nem igazán értékelték.
Részegen vezetett, majd amikor megpróbálták igazoltatni, autóval menekült, bezárkózott a lakásába, aztán úgy megharapta az egyik rendőr ujját, hogy az el is tört.
Sokkal kevesebbet tévéznek a gyerekek a felnőtteknél, de így is napi 2,5-3 órát. A nagyobbak is csak azért néznek kevesebb tévét, mert a telefonjukat nyomkodják.
A magyar szupermodell öt éve van együtt Dylan Sprouse amerikai színésszel.
Védett állatok ássák alá a vasúti síneket, amíg nincs engedély, hogy arrébbvigyék őket, áll a forgalom.
Egy fiatal vállalkozó, Pachert Balázs limitált szériás sportcipőket árusító üzletéből lovasították meg az értékes lábbelit.
Néhány nappal azután, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszó bejelentette, hogy babát vár, férjével, Gelencsér Mátéval egy napsütötte városból köszönték meg a jókívánságokat, és Hosszú megmutatta gömbölyödő hasát is.
Meglehetősen sajátos módon köszöntötte a parlamentben pártja, a DK új képviselőjét, Ráczné Földi Juditot Gyurcsány Ferenc. A Duma Aktuál humoristái felidézik a történteket, Ceglédi Zoltán pedig három pontban vázolja fel, miért van mégis nagyon rendben a volt miniszterelnök ölelése. Megtudhatjuk, mi az a Feri Zen, és azt is, hogyan jutunk el Gyurcsánytól a barokk szobrászatig.
A játékvezetőket arra kérik, amennyire lehetséges, egyeztessenek előre a szünetekről.
A madarat előtte egy afrikai mentőhelyen ápolták.
Egy hét évvel ezelőtt történt cserbenhagyásos síbalesetet tárgyal a bíróság. A sértett azt állítja, hogy súlyos, maradandó sérüléseket okozott neki a pályán az Oscar-díjas színésznő.
Az ukrán hajó kapitánya Mariupolból menekült el a háború miatt. Most az orosz hajó segítségére sietett.