Demi Moore is ott volt Bruce Willis születésnapi köszöntésén – posztolt is egy videót a családi ünnepről
A demenciában szenvedő színész bohóckodva fújta el a gyertyát.
A demenciában szenvedő színész bohóckodva fújta el a gyertyát.
A törvényhozókat nem különösebben érdekli, hogy a lányok akár 12 éves koruk előtt is menstruálhatnak.
A világ két legboldogtalanabb országa a tavalyi és idei jelentés szerint is Afganisztán és Libanon.
A daganatos betegségek jóval nagyobb arányban fordulnak elő az amerikai hadsereg pilótái és a repülőgépeket kiszolgáló földi személyzet körében, mint az országos átlag - derül ki egy felmérésből.
A keresztény családban felnőtt énekes, az X-Faktor felfedezettje az RTL Portréban elmondta, pszichológushoz jár, hogy fejlődhessen. Szociálisan szorongó típusnak tartja magát, amikor a mentorok elé állt, csak az járt a fejében, hogy tikkel a bal szeme. Manuel arról is beszélt Barabás Évinek, hogy szerinte mi a legnagyobb félelem a generációjában.
Nagy utat járt be a horrorfilmektől az Oscarig, büszke a magyar gyökereire, és miután „A Halloween véget ért”, leginkább producerként képzeli el magát. Jamie Lee Curtis harcosan kiáll a „mindenkit fogadjunk el úgy, ahogy van” elv mellett, akár a saját öregedéséről, akár gyermeke transzneműségéről van szó.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Péterfy Gergelynek most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: ikertornyok, elnémítás, katonaság, bankpara, svédcsavar.
A szorongás korát éljük egy olyan társadalomban, amelyik alaposan ismeri az együttélést a bizonytalansággal. A megoldásról nemrég jelent meg egy svéd szociológus könyve.
A férfit a combja felső részén harapta meg a hüllő.
Kóbor Léna a Balaton parton énekelt évekkel ezelőtt egy tévéműsorban az édesapjával.
Akár 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.
Schuster Lóránt zenekara helyett a pápa találkozik a fiatalokkal az Arénában április 29-én.
Inkább otthonról rendelnek az egykor az Oxford Street-en hömpölygő vásárlók.
Károly király gyerekkori képpel emlékezik Erzsébetre.
A könyvtáros a helyi tévében is megerősíti ezt.
2013. március 19-én tartotta ünnepélyes székfoglaló miséjét Ferenc pápa, aki április végén újra Magyarországra látogat.
Potápi Árpád János Kanadában beszélt a nemzeti összetartozásról.
"Olyan ez, mint amikor a ’80-as években jöttek az emberek Bécsbe a pornóújságért. Most az oson titokba ide, aki meg akarja nézni a háromfülű nyulat a gyerekével” - állítja a rendező.
A földmozgás a világörökségi helyszínnek számító Cuenca városában is károkat okozott.
Farkas Olivér gyerekszereplő megsérült, mentő vitte el.