A koleszterin-csökkentők nem előzik meg a rákot

Két olyan kutatási eredmény is napvilágot látott, mely szétfoszlatta a reményt, miszerint a koleszterin-csökkentő statin alapú szerek legalább akkora eséllyel csökkentik a rák kialakulásátnak esélyét, mint a szívrohamét. Ettől függetlenül a statin továbbra is a szívbaj legkiválóbb ellenszerének bizonyult.


Fókuszban a hátfájás

Minden életkornak megvannak a maga sajátos gerincproblémái. Öt felnőttből négy hátfájásra panaszkodik, általános recept azonban nincs. Gerincünk nagyon összetett, bonyolultságából adódóan sajátos, testreszabott gyógymóddal kezelhető. A hátfájás hátterében sokféle betegség állhat, legenyhébb formájában is komoly figyelmet igényel.


Szövődményeket gyógyít a séta

A jótékony hatású séta a gyógyítás eszközévé lépett elő – állítja a chicago-i Northwestern University egyik tanulmánya, mely szerint a legalább heti háromszori korzózás csökkenti a perifériás artériás megbetegedésekben szenvedők – esetenként a végtag elvesztéséhez vezető – funkcionális gyengülését.


Hatékony terápia a cukorbaj szövődményei ellen

Egy amerikai tanulmány szerint az inzulindependens, 1-es típusú cukorbaj esetében a vércukor-szint szigorú ellenőrzésével akár 50 százalékkal is csökkenthető a végzetes szövődmények – mint a szívbetegség vagy a stroke – kialakulása.


Német rövidek hastánccal

Ismét lesz rövidek éjszakája, ezennel német rövidfilmekből verbuválva. De nyakunkon a tavaszi fesztivál a Menyasszonytánccal, kiállításokkal és bluesfesztivállal. Aki arab ritmusokra szeretne mozogni, annak az A38-ra szervezett hastáncfesztivált ajánljuk; ám azok sem fognak unatkozni, akik a Fonót választják, három zenekar is húzza majd az ír talpalávalót.


Összefüggés az autizmus és a védőoltások között

Egy új kutatás kimutatta, hogy az autizmus és a gyermekkori oltásokban alkalmazott higany között összefüggés lehet. Az amerikai orvosok és sebészek lapjában március elején megjelent cikk szerint, amióta kivonták a higanyt a gyermekkori vakcinák egy részéből, az autizmus és az egyéb idegrendszeri rendellenességek aggasztó növekedése nemcsak hogy megállt, hanem erőteljesen csökkent is – több, mint 22 százalékkal. A higany világszerte számos oltásban megtalálható, például az influenza elleni vakcinában is.


15 tipp, hogy jól aludjon el

Minden nem alvó további alvók éjjeli nyugalmának megzavarója. Ne feledjük, nappali cselekedeteink szorosan összefüggnek azzal, milyen az éjszakánk. A következőkben 15 praktikát olvashat, melyek segítik az alvásban és a reggeli friss ébredésben.


Felébreszti a horkolót a svéd ágy

Tulajdonosa horkolása esetén azonnal akcióba lendül egy ágy, amelyet svédek fejlesztettek ki. A horkolásgátló ágy, amelyet hamarosan meg is lehet vásárolni a Göteborgi Egyetem kutatóinak ötletességét dicséri.


A magány a negyveneseknek a legnehezebb

Egy ausztrál felmérés eredménye szerint a felnőttek többsége magányosnak érzi magát, az egyedüllétet pedig legkevésbé a negyvenesek viselik könnyen, mégis sokan önként választják azt. A kutatásban részt vevő 1300 tizennyolc évesnél idősebb felnőttnek több mint 65 százaléka vallotta magát magányosnak.


Oltással a rák ellen

A vírusellenes vakcinák Nagy-Britanniában tízből egy, a fejlődő országokban pedig tízből négy esetben előzhetik meg a rák kialakulását. A brit rákkutató intézet (Cancer Research UK) tanulmánya szerint évente 1,8 millió olyan új rákmegbetegedést regisztrálnak, ahol a kór kialakulásáért vírus tehető felelőssé.


Új lakók a hírességek csarnokában

A rock and roll halhatatlanja lett a Black Sabbath, a Blondie, a Lynyrd Skynyrd és a Sex Pistols együttes, valamint Miles Davis. A beiktatási ceremóniáról a New York-i Waldorf Astioria szállodából távol maradt a Sex Pistols legénysége, nem akartak múzeumi példányok lenni a Rock and Roll Hall of Fame-ben.



A sok alvás kedvez a cukorbajnak

Az alvásban is fontos a mértékletesség, legalábbis a férfiaknál, ugyanis mind az álmatlanságban szenvedőknél, mind az álomszuszékoknál növekszik cukorbetegség kockázata.


Csökken az emberiség vérnyomása

Lassan, de folyamatosan csökken az emberiség vérnyomása - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elvégeztetett vizsgálatból.



Eltűnt a Buddha reinkarnációjának tartott fiú

A sokak által Buddha újkori reinkarnációjának tartott kisfiú eltűnt arról a helyről, ahol május óta meditált étlen-szomjan, s a nepáli rendőrség valóságos hajtóvadászatot indított keresésére, egyelőre hiába.


Impotenciát okozhat a horkolás

A horkoló ember a hálószobában felér egy csendháborítóval. Az orvosok szerint emellett a horkolás számos betegség okozója is lehet.



Budapesti emlékezés Halász Péterre

Halász Péterre, a napokban elhunyt író-rendező-színészre, a kortárs színházművészet egyik legeredetibb hazai képviselőjére emlékeztek barátai és tisztelői, felkeresve többek között a Dohány utca 20. számú házat, ahol lakásszínházát működtette.


Elhunyt Halász Péter

A Budapesttől és hazai közönségétől nemrégiben önmaga virtuális temetésével búcsúzó író-rendező-színészt New Yorkban érte a halál.