A legcikisebb magazinsztár lett Tom Cruise

Cruise és volt felesége, Nicole Kidman is a hollywoodi Oscar-díjosztást megelőző, a legrosszabb filmeknek és színészeknek megítélt Arany Málna trófea díjazottjai lettek.


Két magyar regény a brit könyvversenyben

Hat kelet-európai könyvet - köztük Kertész Imre és Szabó Magda két regényét - is beválogattak a brit The Independent című napilap könyvdíjának legjobb külföldi regényei közé.


Meleg front a popzenében

Melegnek lenni nem egyszerű. No nem azért, mert nehéz párra lelni, sokkal inkább a mai napig létező előítéletek miatt. Bár a művészekkel talán mindig elnézőbbek (voltak) a hétköznapi emberek, ennek ellenére nekik se (volt) mindig olyan könnyű. A WAN2 összeállítása a popzene homoszexuális vonulatáról, meleg művészeiről.


Meghalt Kőmíves Sándor

Életének hatvanhatodik évében pénteken elhunyt Kőmíves Sándor Jászai Mari- és Aase-díjas színművész.


Az utóbbi idők legnagyobb műkincsrablása

A bécsi Kunsthistorisches Museum épületét 2003. május 11-én hajnali 2 óra körül hagyta el A zene hosszú éjszakája című rendezvény utolsó látogatója, majd 3 óra 55 perckor megszólalt a képtár egyik mozgásérzékelőjének jelzése.


Párhuzamos történetek

A Nádas Pétertől kölcsönzött cím nem véletlen. A regény nagy elbeszélése emlékezetfolyamokból, egyéni történetek csomópontok köré szerveződő, de egymás mellé rendelődő sokaságából épül fel - akárcsak Forgács műve. A Lumúban bemutatott anyag, a Dunai exodus - a folyó beszédes áramlatai című kiállítás először 2002-ben Los Angelesben, a Paul Getty Múzeumban volt látható.


Százalékra várva

Összesen 6,9 milliárd forintot tett ki 2004-ben az SZJA civil szervezeteknek felajánlható egy százalékából befolyt összeg. Gyermekegészségügy, állatmenhelyek: biztos befutók a legtöbbet kapók listáján. A TOP 100-as listán gyakorlatilag nem képviselteti magát a kultúra. Messze még az idő, amíg a kultúra fenntartásában a közönség is nagyobb részt vállalhat, például az egy százalékokon keresztül? Vagy csak ez a modell nem megfelelő a kultúrában?




Új kulturális műsorok a köztévén

Két új kulturális műsorral bővül a Magyar Televízió kínálata: a Művésznegyed és a Feszti körkép című műsorokat hétvégente láthatják a nézők. Előbbi beszélgetős, utóbbi az egyre kiterjedtebb honi fesztiválkultúrára fókuszál.


Zúzzunk bele, barátaim!

Nem, ez most nem egy politikai mozgósító jelszó. Csupa zúzós programot ajánlunk: elvetemült elmék kiforgatták az eredeti Piroska-mesét, más valakik egy rebellis szerb comics művészt látnak vendégül, megint mások az Óz szellemét kísértik, a leggonoszabbak pedig fülsüketítő metál zenekarokat léptetnek fel fél napon át egy csarnokban. Mi van itt...? Programok kifulladásig!


Kiállítás nyílt a sárospataki könyvekből

Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében szerdán megnyitották a sárospataki könyveket bemutató kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban.


Elkezdődött Andy Vajna 56-os filmjének forgatása

Hónapokig tartó előkészületek után vasárnap megkezdődnek Andy Vajna producer Szabadság, Szerelem című filmjének forgatási munkálatai - közölte a forgalmazó InterCom. A film rendezője a Csak szex és más semmi című romantikus vígjátékot jegyző Goda Krisztina.


Elhunyt Kaló Flórián

Életének 74. évében, hosszú betegség után elhunyt Kaló Flórián Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész - tudatta a József Attila Színház társulata.




Kínában játszik a Rolling Stones

A Rolling Stones együttes áprilisban - első ízben - Kínában koncertezik. Ez idáig egyetlen turnéjukon sem sikerült; a hatóságok egy ízben "közlekedési nehézségekre" hivatkozva nem járultak hozzá, hogy a Kövek Kínába is elguruljanak.


Da Vinci-kód: plágiumper Londonban

Az utóbbi évek legnagyobb figyelemmel kísért jogdíj- és plágiumpere kezdődött meg a londoni felsőbíróságon. Két történész nyújtott be keresetet Dan Brown, A Da Vinci-kód című világsikerű könyv szerzője, valamint kiadója, a Random House ellen ötletlopás címén.


Batman az al-Kaida ellen

Frank Miller, a Batman rajzolója, Denevéremberét legújabb képregény-albumában Oszama bin Laden és hívei ellen indítja.