Duma Aktuál: 9 indok, hogy ne szomorkodjunk, ha elmennek Sorosék

Az elmúlt időszakban ellentmondó nyilatkozatok születtek a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok távozásáról, az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy Sorosék áthangolják működésüket. Ceglédi Zoltán összeszedte, valójában miért nincs okunk elkeseredni a hír hallatán. Sorosék korábban fénymásolókkal is támogattak kórházakat és más intézményeket – ma már úgyis inkább kórházakat kellene fénymásolni. Az elmúlt évtizedekben több ezer magyar diák külföldi tanulását (köztük Orbán Viktorét) tették lehetővé – az ország eközben kétszázszor ennyi magyar külföldi munkavállalását "segítette". És persze arra is van megoldás, hogyan ne nálunk legyenek az EU legszegényebb régiói.


26 éve egy erdőben találtak rá a nő holttestére, most a nyilvánosság segítségével talán kiderülhet, ki lehetett

Évtizedek teltek el a gyilkosságok óta, de a nyomozóknak még az áldozatok kilétét sem sikerült kideríteniük. Most egy Interpol-kampánynak köszönhetően huszonkét, Németországban, Belgiumban és Hollandiában meggyilkolt nő azonosítása válhat valóra. Modern technológia, nemzetközi kooperáció, ügyes kommunikáció és civil közreműködés – ezek együttese vezethet sikerre. Egyik vagy másik eset szálai akár Magyarországot is érinthetik. A Deutsche Welle riportja.


Erdogantól a hőgutáig - a HVG fotósainak legjobb képei az atlétikai vb-ről

Kilenc napon át Budapesten versengtek a világ legjobb atlétái – 195 országból 2100-an –, akiket csak a helyszínen több mint 400 ezren láttak. Nem volt hiány sztárokból, drámából és emlékezetes pillanatokból a 250 milliárdból épült stadionban. A Nagyításban most felidézzük a sportok királynőjének budapesti látogatását.


Hasbeszélő: Egy szelet Balkán az Újlipótban

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában.





Egy csillogó, vibráló szelficsapda nyílt a Váci utcában

Az „immerzív” élményeket kínáló Ikono több európai nagyváros után Budapesten is megnyitotta elvarázsolt szobáit. Megnéztük, hogy a magát múzeumnak állító szórakoztatóközpont valóban kreatív kihívást jelent-e a látogatók számára, ahogy azt a leírásban ígérik.













Római rémálom: egy kint nyaraló magyar férfit váratlanul lecsuktak, mert az irataival visszaélt valaki

A magyar Hetey Gergő iratait még 2006-ban ellopták, majd a nevében hoztak létre Olaszországban cégeket, amelyek után nem fizették a munkavállalói járulékokat, így az olasz rendőrség nyomozni kezdett ellene. Minderről Hetey persze semmit sem tudott, így amikor menyasszonyával elutazott egy római vakációra, a megszokott nyaralási élmények helyett egy őrizetbe vétel és közel két hét börtön várta.