Műalkotásnak beillő kézi váltóval támad a legújabb analóg olasz sportkocsi
A De Tomaso P72-t egy amerikai eredetű kompresszoros V8-as benzinmotor hajtja.
A De Tomaso P72-t egy amerikai eredetű kompresszoros V8-as benzinmotor hajtja.
Ahogy a filmekben.
Az amerikai közlekedésfelügyelet szerint a kocsik „jól látható tárgyakkal ütköztek, amelyeket egy hozzáértő sofőrtől elvárható, hogy elkerüljön”.
Az Audi e-tron GT quattro mostantól már nem három-, hanem négyfelé kivitelben kapható.
A jó öreg Volkswagen Bogár többe kerül, mint egy vadonatúj 8-as Golf.
130 éve persze még nem is Skodának hívták a céget.
Olcsóbbnak, hatékonyabbnak és stabilabb működésűnek ígérik, mint amilyenek a mostani akkumulátorok.
Változott a lista a korábbi évekhez képest.
5 évtizede látott napvilágot a W116-os széria zászlóshajó kategóriás kivitele.
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este árverés legnagyobb értékű kocsija ez az 1948-as Ferrari.
A bivalyerős és ólomnehéz új M5 Touring egy picit még sportosabb lett.
Ami igazán működik, az a második autókra vonatkozó drasztikus díjemelés.
Az ingyenesség helyett ezreket fizethettek, akik beszorultak a kapuknál kialakult sorba.
Rá egyébként nem vonatkozik az Olaszországban általános kezdőjogsis korlátozás.
Mostantól akár már 13 millió forint alatt is kaphatunk új Volkswagen ID.3-at.
A legtöbb probléma az akkumulátorral szokott lenni, de ezenkívül motorhibák is gyakran előfordulnak.
A Dunától keletre is bővül a villámtöltő-hálózat.
A közel 650 lóerős szörnyeteg értéke bőven meghaladja az 1 milliárd forintot.