#belpolitika


A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?
 

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.


„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban
 

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

Gyurcsány Ferenc lemondott pártja, a Demokratikus Koalíció elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról. Teljesen visszavonul a közélettől, a választásokon sem indul, és elválik feleségétől, Dobrev Klárától. A volt miniszterelnökkel a HVG 2003-ban készített portréinterjút, amikor sportminiszterként debütált kormányzati szerepben. Alább ezt a cikket közöljük újra.

Horváth Zoltán Horváth Zoltán
  • Horváth Zoltán Horváth Zoltán
  • Lindner András Lindner András


Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”
 

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Organikus összeomlás vagy új stratégiai cél felé tart a Momentum? Fekete-Győr András azt javasolja, el se induljanak a 2026-os választáson. A HVG-nek adott interjúban azt mondta, ez egyszerre vezethet rendszerváltáshoz és a Momentum túléléséhez is. Szerinte azt kell eldönteni, hogy a probléma vagy a megoldás része akarnak lenni. A volt elnök beszélt arról is, mit tehetnének most más ellenzéki pártok, és mit tesz ő, ha a terve kudarcba fullad.






A politikai teflon: négy oka van, hogy Magyar Péter támadhatatlan, és a szavatosságuk lejárhat
 

A politikai teflon: négy oka van, hogy Magyar Péter támadhatatlan, és a szavatosságuk lejárhat

Követői számára Magyar Péter lett „a nép hangja”, aki a hatalom szemébe mondja, amit sokan éreznek. És aki ilyen szerepet vív ki, azt nehezebben ítélik el akkor is, ha hibázik. Ehhez jön még egy dinamika: minél többen állnak mellé, annál inkább „a mi emberünkké” válik, és annál támadhatatlanabb. Kövesdi Veronika médiakutató és Metz Rudolf Tamás politológus a teflonhatás magyarázatát adják, és elmagyarázzák, mikor szűnik meg a védelem.


„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból
 

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

A drogok elleni háború jegyében személyesen tartott terepszemlét Orbán Viktor kormányfő Tarnazsadányban nemrégiben. De miért éppen ebbe a Heves megyei faluba vezetett az útja? Elmentünk, hogy választ kapjunk erre, s kiderült: a miniszterelnök kábítószerügyi buzgalma itt legalább öt évet késett, azóta pedig nem a kormány, hanem tragikus módon egy haláleset javított a helyzeten. A rendőrség hetek óta hallgat, nem igazolja adatokkal a kábítószerügyi kormánybiztos állításait.


Orbán gyors hátraarcot csinált luxizás-ügyben, de még nagyobbat fordult vele a világ a söjtöri ebéd elítélésétől a magánrepülőzésig
 

Orbán gyors hátraarcot csinált luxizás-ügyben, de még nagyobbat fordult vele a világ a söjtöri ebéd elítélésétől a magánrepülőzésig

Luxusbaloldal, limuzinszocialisták – harsogta Orbántól Szijjártón át Rogánig az ellenzéki Fidesz még 20 éve. Kicsit később, kormányon már nem volt ciki az urizálás. A Rogán család például meg is mutatja, mije van, Orbán Viktor már szégyenlősebb: ő más magánrepülőjét használja és azzal is csak 5 napig volt megértő, ha valakit zavar a NER luxizása, majd gyorsan a „senkinek semmi köze hozzá” álláspontra váltott. 




Káosz és tilalom: veszélyes fegyvert ad az önkormányzatok kezébe a kormány a településvédelmi törvénnyel
 

Káosz és tilalom: veszélyes fegyvert ad az önkormányzatok kezébe a kormány a településvédelmi törvénnyel

A helyi önazonosság védelméről szóló javaslat alapján bármelyik város vagy falu megakadályozhatja, hogy újabb lakosok költözzenek be a településre. Az ingatlan-adásvételek korlátozása azonban értékvesztést okozhat. Ez utóbbi miatt aggódnak a legtöbben. Navracsics Tibor miniszter legújabban bejelentette, hogy valamennyit visszakozhat a kormány, de a részletekkel adós maradt.

Kovács Gábor Kovács Gábor

Magyar Péter a NER pániküzemmódjának piszkos trükkjeitől tart – hogyan reagál a kormány?
 

Magyar Péter a NER pániküzemmódjának piszkos trükkjeitől tart – hogyan reagál a kormány?

Blöff vagy valódi fenyegetés a lista, amit Magyar Péter bedobott, mint a kormány(párt) támadási terve? A Tisza elnöke elévágós manőverrel dobott be súlyos állításokat, mint piszkos eszközök vagy jogalkotási csavarok, amelyekkel a hatalmát féltő Orbán-kormány ellehetetlenítené. A kormány tagad, Magyar eddigi hasonló állításai közül pedig volt már, ami bejött, de olyan is, ami nem. Kielemezzük az eddigi mozgásokat, a jeleket.



Szintet lépett a Kövér-féle házmestertempó: a rendszerváltás óta először tiltanak ki képviselőket, felülírva a választói akaratot
 

Szintet lépett a Kövér-féle házmestertempó: a rendszerváltás óta először tiltanak ki képviselőket, felülírva a választói akaratot

A momentumosok és Hadházy Ákos látványos, füstgyertyás tiltakozó akcióját nemcsak rekordösszegű pénzbírsággal, hanem más, eddig példátlan szankcióval is sújtotta Kövér László. Ez a demokráciadeficit újabb szintje: a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy képviselőket tiltsanak ki a törvényhozásból, ahová a választók küldték őket. Megtudtuk: a döntés miatt az ellenzékiek a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak.