A közösségformálás szempontjából is előnyösebb lenne, ráadásul a terjedő paphiányra is orvosságot jelentene, ha a kistelepülések összeállnának, és az iskolabusz mintájára templombuszt szerveznének, hogy a hívek nagyobb létszámban, egy központi helyen összegyűlve, együtt vehessenek részt az istentiszteleten – ez derült ki a HVG tapasztalataiból. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a kisebb településeket a templomuk felújításának lehetőségével megnyerni próbáló kormány mekkora „közönségigényre” reagál azzal, hogy az italboltok és kocsmák megtámogatása mellett milliárdokat fordítana a költségvetésből a szakrális építmények rendbetételére. Persze úgy, hogy annak eredménye még a választások előtt megmutatkozzon.
Ha a templomok ma már nem is játszanak olyan központi szerepet egy-egy község életében, mint néhány évtizeddel ezelőtt, egy falu identitásához hozzátartozik, hogy áll-e ott ilyen, fizikai értelemben is viszonyítási pontnak számító építmény. „Toronyiránt” vagy „a templomnál forduljon jobbra” – az, hogy lehet-e ilyeneket mondani, különösen azok után vált sok helyen fontossá, hogy a kistelepüléseken az önkormányzati ügyeket többnyire összevont körjegyzőségekből intézik; a legtöbb faluban nincs már helyben sem orvosi rendelő, sem posta vagy bármi hasonló, találkozási helyként is szolgáló középület, leszámítva (ha van) a kocsmát.
A kistelepülési templomok felújítására meghirdetett programmal önmagában nem is volna probléma, hiszen aligha akad ma olyan falu, amely saját zsebből ki tudná fizetni, hogy erős várként álljon, ne dőljön össze a többnyire műemlék, de legalábbis műemlék jellegű temploma. Márpedig az épített örökség megőrzése valóban, világnézettől függetlenül, közérdek. Az viszont már kérdések sorát veti fel, hogy mennyi is az annyi.
