Az emberölés foglalkoztatta azt a késes nőt, aki miatt lövés dördült a Keleti pályaudvaron
Az eset során megsérült egy rendőr.
Az eset során megsérült egy rendőr.
Fellebbezett az ítélet ellen, házi őrizetben marad a jogerős döntésig.
Kedd este hagyta el a lakását, azóta nem tudni, hogy hol van. A rendőrség keresi.
A gazdái állatorvoshoz siettek a macskával, de az olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy elpusztult.
A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.
Ilyennel még a sokat látott biztonsági személyzet sem találkozott.
É. Imre legkorábban 40 év múlva szabadulhat, de addigra 107 éves lenne.
12 év börtönre ítélték Kazahsztánban.
Egy ember könnyebben megsérült, az ügyben emberölés előkészülete és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt indult nyomozás.
Pedig még templomi szertartást is tartottak a szobornál.
Közvagyon megvédése érdekében indítanak pert.
Az emberölésen kívül más bűncselekményekről is szó van.
Egy híján húsz akkumulátort sikerült így megszereznie.
A férfi ellen az ügyészség fegyházbüntetést kért.
Harmadfokon lett meg végül a jogerős ítélet.
Péntek éjjel felgyújtották a sertéstelepet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosszegen. A polgármester szerint a támadó arca megégett, miközben lángra lobbantotta a benzint.
Hivatalosan egyelőre nincsen gyanúsított.
Fegyverrel támadt három férfi egy torontói bár vendégeire péntek este, a támadásban tizenkét ember megsebesült, az elkövetők szökésben vannak – közölte a torontói rendőrség.
Egy ukrán katonákat kiképző amerikai katonai létesítményről is gyűjtöttek információkat a németországi Stuttgart közelében.
A kétgyerekes nő összeégett holttestét január végén találták meg, volt férje állítja, nem ő ölte meg és gyújtotta fel. Amennyiben bebizonyosodik ennek az ellenkezője, életfogytiglant is kaphat.